Országot értékeltek a civilek

2002.02.06. 20:44
Orbán Viktor országértékelő beszédével évről-évre "színházat játszik", "monológot ad elő", amelyet az adófizetők pénzéből fizetett közszolgálati médiumok közvetítenek, kezdte Hanti Vilmos szervező az Otthon Magyarországból Összefogás elnevezésű civil mozgalom országértékelő tanácskozását a Villányi úti Kongresszusi központban szerda délután.
A rendezvény alaphangjának beállítását a programszervezők Bródy Jánosra bízták, aki két dalt adott elő, a több mint hatszáz fős, főleg idősebbekből álló közönség előtt, fél-playback technikával. A dalok refrénjét, enyhe felszólításra, együtt tapsolta a nagyelőadó, majd Jancsó Miklós a boldogságról szólva Dávid király szavaiból olvasott fel részleteket a Bibliából.

Vitányi Iván és a nemzet

Az előadások közül Vitányi Iván szociológusé volt az egyik legélesebb hangvételű. "A választáson az dől el, ki az úr az országban", idézett egy általa meg nem nevezett Fidesz-vezetőtől, majd nagy tetszést aratva kijelentette: a kormány nem ura az országnak, hanem első számú alkalmazottja. A választásokon nem az fog eldőlni, hogy ki uralkodik, hanem az, hogy a társadalom kinek ad megbízatást a szolgálatra. Vitányi szólt a nemzet fogalmáról. Mint mondta, a nemzetet nem a bőrszín, a hajszín, származás, népcsoport határozza meg. A nemzet azoknak a közössége, akik a legnagyobb toleranciával, szolidaritással vannak egymás iránt, és akik leginkább tiszteletben tartják egymás értékeit.
A szociológus közölte: olyan demokráciát akarunk, amely egyszerre nemzeti és európai, illetve minden pénzt arra költ, hogy a társadalom szétszakadását megakadályozza. A társadalom szétszakadását nem takarhatják el a családról, a hitről, a négy kerékről és az öt karikáról szóló szólamok, sem pedig a korona és a tűzijáték fénye.

Iványi Gábor és az egyházak

Iványi Gábor baptista lelkész hangsúlyozta, hogy az egyházak évente 60 milliárd forint támogatást kapnak, immáron hétezer ingatlanjuk van, de szomorúan látja, hogy ez mégsem látszik a szegények és a menekültek megsegítésében.

Pelle Andrea és a bilncsbe vert tanárnő

Pelle Andrea ügyvéd részletesen ismertette a két évvel ezelőtt kezdődött és még most is folyó büntető ügyet, a gyerekek rendőri zaklatása ellen fellépő, ezért a bilincsbe vert tanárnőről. Bőszné Mohácsi Klárát a nagyelőadóban átvette az Összefogás gyermekbarát-díját, egy virágcsokrot.

Ferge Zsuzsa és a szegénység

Ferge Zsuzsa szociológus, a Tárki szociális helyzetről szóló felmérését idézve, elmondta, az elmúlt három év során az idősek lemaradása az átlagjövedelem tekintetében tovább nőtt. Több mint félmillió ember úgy tűnt el a munkaerő-piacról, hogy nincs nyugdíja és nincs munkanélküli ellátása. Ferge Zsuzsa szociológus szerint a kormánynak egyetlen ígérete teljesült csak, az, hogy az államnak nem feladata a tétlenek társadalmának segítése. -Minden szempontból messzebb vagyunk az európai szociális modelltől, mint az elmúlt tíz évben bármikor - közölte.

Horváth Aladár és a díszcigányok

Horváth Aladár roma polgárjogi vezető úgy vélte: a miniszterelnök csütörtöki évértékelésében a romák helyzetével kapcsolatban azt fogja kiemelni, hogy 12 ezer roma gyerek ösztöndíjat kap, azonban arról nem fog beszélni, hogy 88 ezer olyan roma diák nem kap ösztöndíjat, akiknek kétharmada alacsonyabb oktatási szolgáltatásban részesül, mint nem cigány társai.

Horváth Aladár szerint arról sem fog beszélni a miniszterelnök, hogy Magyarországon az egyetlen intézményesített "rasszista kiközösítési forma" az államilag finanszírozott cigány osztályok és felzárkóztató osztályok. A Fidesszel megállapodást kötő Lungo Dromot öngyűlölő, karrierista, "gátlástalan műcigányoknak" jellemezte és úgy vélekedett, hogy a Fidesz tulajdonképpen magával kötött koalíciót, mert a "kötött megállapodás csak arról szól, hogy milyen pozíciókat és zsíros állásokat fognak betölteni a lungo dromos cigányok."

Civilek és az ellenőrök

A rendezvényen nyilvánosságra hozták a Választások Állampolgári Ellenőrző Bizottsága tagjainak névsorát. A négytagú testületbe jogászokat választottak, Balla Évát, Kálli Verát, Nehéz-Posony Istvánt és Szikinger Istvánt.