Olivér
1 °C
5 °C

A megszorításokból csináltak milliárdot

2008.03.19. 16:45
Fideszes vezetésű megyék, városok, kerületek jutottak egymás után arra a következtetésre, hogy egy hirtelen feltört oktatási cégre bízzák a pedagógiai szakszolgáltatások szervezését. Az Orbán-kormány oktatásirányítói posztjairól az üzleti életbe átigazolt egykori irodavezető és helyettes államtitkár a Commitment Zrt.-vel számos településen vette át a közpénzből fizetett feladatköröket. A tulajdonos szerint nem a politika, hanem az önkormányzatokra nehezedő racionalizálási kényszer emelte a milliárdos forgalmú cégek közé a 2002-es kormányváltás után munka nélkül maradt szakemberekből alakult céget.

"A kormány megszorító intézkedései miatt sajnos az önkormányzatok is rákényszerülnek az oktatást érintő takarékossági döntések meghozatalára." A Tolna megyei önkormányzat fideszes elnöke, Puskás Imre magyarázta így a térség pedagógusainak, hogy miért kellett megszüntetni a pedagógiai intézetet, és magánkézbe adni az addig ott végzett munkákat. Országszerte hasonló a helyzet, sorra zárnak be az önkormányzati pedagógiai intézetek, mert az önkormányzatok olcsóbban működő magáncégeket keresnek a feladatkörök ellátására. Utóbbiak közül különösen sikeres a Commitment, egy volt fideszes oktatáspolitikusok által irányított cég.

Menthetetlen volt

Tolnában tavaly ősszel egy szakmai körökben jól ismert cég, az Okker Zrt. nyerte el a megbízást. A 15 éve működő vállalkozás viszont pont a megállapodás megkötése idején a Commitment Zrt. tulajdonába került. A közgyűlésben a jegyzőkönyv tanúsága szerint a baloldalról szóvá is tették, hogy a megye nem az első a pedagógiai intézetek bezárásával járó és a Commitment megbízásait gyarapító kiszervezések sorában.

Pogátsa Alajos, az egyik szocialista képviselő az ülésen arról beszélt, hogy "a Fidesz központban irányítják a megyéket", amikor kiszervezik a pedagógiai irodák munkáját, átadva a Commitmentnek. A cégnek Környei László, Pokorni Zoltán volt helyettes államtitkára a szakmai vezetője. Pogátsa inkább megtartotta volna a megyei pedagógiai intézetet. Ezt a fideszes többségű megyei közgyűlés elvetette, mert a kiszervezés olcsóbb megoldás volt.

Jó sorozat

A 2007-es jó év volt a Commitment számára. Az Okker megvásárolt hálózata mellett saját néven is megszerezte számos megye (Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom, Bács-Kiskun és Pest) önkormányzatának támogatását, és több megyei jogú város és budapesti kerület is átadta saját pedagógiai intézetének tevékenységi köreit. A Commitment dolgozik Pokorni Zoltán kerületében is, igaz a XII. kerület már az egykori oktatási miniszter polgármesterré választása előtt döntést hozott a kiszervezésről.

Tizenkétszeres növekedés

A cégadatok szerint az OM-ben 2002-ig a hallgatói információs irodát vezető Guller Zoltán kft.-je már működésének második évében, 2004-ben jelentős forgalmat bonyolított. A közel százmilliós nettó árbevétel azonban eltörpül az alig két évvel később produkált szinttől. A cégbíróságra leadott mérleg szerint ennyi idő elég volt ahhoz, hogy a Commitment tizenkétszeres forgalomnövekedést érjen el: 2006-ban már 1 milliárd 210 millió forintos árbevétel került a könyvelésbe.

Közpénzkeretek

A közoktatási törvény szerint a praktizáló tanároknak is meg kell újítani tudásukat, hét évente 120 pontot kell összegyűjteniük különböző akkreditált továbbképzéseken. Az iskolák fenntartóinak - például az önkormányzatoknak - a törvény értelmében biztosítani kell az adott közigazgatási egységhez tartozó összes pedagógus számára az előírt továbbképzés lehetőségét. Ehhez az állami költségvetés is hozzájárul, jelenleg fejenként évi 11700 forinttal. (A pedagógus pályán mintegy 120 ezren dolgoznak az országban.) A továbbképzés formáját nem határozta meg a törvény, ezért az állandó piacra rengeteg pénzes tanfolyamot próbálnak eladni a cégek.

Szintén állami támogatással zajlik az iskolák kötelező értékelése. Kötelező az oktatási intézmények tevékenységét, szakmai munkáját időről időre szakértővel véleményeztetni, a költségvetés erre a célra fejkvótát fizet.

A kft. tavaly zrt.-vé alakult, és olyan nyolc cégből álló csoport jött létre, amelyben a fontosabb oktatási szakterületeknek megvan a maga specialistája. A pedagógus-továbbképzést főként a Commitment Kht. intézi, amelyet Környei László vezet. A Commitment vezetői között található Kojanitz László, az OM 2002-ben felmentett főosztályvezetője, valamint Környei egykori osztályvezetői beosztású irodavezetője, Fodor Gábor is.

Vevők voltak rá

Guller Zoltán az Index kérdésére azt mondta, tisztában vannak azzal, hogy a pedagógiai intézetek megszűntetése sok ellenséget szerzett a Commitmentnek. A cégcsoport tulajdonosa szerint az önkormányzatok pártszínezettől függetlenül tették meg a szükséges lépéseket az átszervezések felé. A döntést követően az önkormányzatok közbeszerzési eljárást folytattak le, aamelyen más szervezetek is részt vettek, a szakmai referenciák mellett azonban az ár volt a meghatározó szempont. Az intézményfenntartók azért vállalták be az elbocsátásokkal járó váltást, mert az évtizedek óta pazarlóan és kis hatékonysággal működő szervezetek helyett az iskolafenntartók törvényben előírt feladatait egy kis létszámú irodával is el lehet látni.

A cégvezető szerint vállalkozása nem politikai összeköttetéseinek köszönhette az üzleti sikerét, hanem annak, hogy az önkormányzatoknak, alapítványoknak, egyházaknak segített racionalizálni az oktatásra fordított kiadásokat. A Commitment legfőbb bevételi forrása éppen a spórolási kényszer: a cég olyan javaslatokat tudott adni az iskolafenntartóknak, amelyekkel a törvényesség betartása mellett milliókat kitevő felesleges kiadástól szabadulhattak meg.

Ez a cél vezette a XII. kerületet is, ahol a Fidesz korábbi polgármestere, Mitnyan György idején hirdettek pályázatot a "pedintézet" 90 milliós feladatkörére. A Commitment az addigi költségvetés 20 százalékára tett ajánlatot, amivel meg is szerezte az egyik első önkormányzati megbízatását - mondta az Indexnek Guller Zoltán.