Több mint ezer bejelentés érkezett a Demokrácia Központhoz

2006.04.09. 20:09
A Fidesz szóvivői nem sokkal az urnazárás után bejelentették, hogy számtalan választási csalásról kaptak bejelentést. A sláger a Fidesz szerint idén a láncszavazás volt, de érkezett bejelentés ételosztásról és törvénytelen sms-ekről is. A szocialisták szerint az egyik panaszt már el is utasították, egy másikról pedig nem is tudnak.

Vasárnap 18:55-ig a Fidesz Demokrácia Központjához 1273 bejentés érkezett, mondta az Indexnek Kontrát Károly. A fő csalási tételek: a láncszavazás, amit négy helyen - Egerben, Esztergomban és a budapesti XVI. és a XIX. kerületben - figyeltek meg. Kontrát szerint a központ birtokában ugyan nincsenek videofelvételek, de úgy tudja, ilyenek készültek a helyi választókerületekben, és több esetben ezeket már az érintett választási bizottságok elé tárták.

Kontrát szerint a láncszavazások esetében megfigyelték a szavazókat szállító autókat, és azt a helyet, ahová a szavazókat vitték. Több helyen szavazatvásárlást is láttak, ahol a szavazókat etették, itatták. Ilyenekről egy miskolci körzetből számoltak be a Demokrácia Központnak betelefonálók.

Kontrát szerint beazonosított forrású sms-eket is küldtek az MSZP-s központból, például Hiller István körzetében, ezekben arra buzdították a mobilosokat, hogy a szocialista pártra szavazzanak. A Központban ezt is sérelmezték, illetve kampánycsendsértésnek tartották, mondta az egykori belügyi államtitkár. Kontrát bejelentette, hogy a Demokrácia Központ dolgozik tovább, mert újabb bejelentések is várhatóak, és három nap múlva zárul le a jogorvoslati időszak.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője nem sokkal az urnazárás után azt mondta, hogy a Fidesz tömeges és sorozatos törvénysértéseket vélelmez. Utalt a második Gyurcsány-kormány megválasztására bíztató sms-ekre, a láncszavazásokra, és arra is, hogy az egyik esti televíziós show-műsorban Gyurcsány Ferencet kellett kitalálni, és MSZP-s aktivisták listákkal a kezükben közlekedtek az utcán.

Gál J. Zoltán, a szocialisták kommunikációs vezetője az Indexnek elmondta, hogy a XIX. Kerületben már tárgyalta a választási bizottság a panaszt, de elutasították. A XVI. kerületben nem tudnak arról, hogy bárki is láncszavazásra panaszkodott volna.