Két halott és tíz elégett vesszőkosár

2008. november 4., kedd 12:26

A család és a szomszédok szerint sem zűrös ügyeik, sem jelentősebb tartozásaik, haragosaik nem voltak Nagyéknak, akiknek a nagycsécsi házát felgyújtották, majd az ablakukon belőttek. Ketten belehaltak a támadásba.

Hétfőre virradóra halálos áldozattal járó támadás történt a Tiszaújváros melletti Nagycsécsen. A falu cigánysorának legszélén álló házakra ismeretlenek molotov-koktélt dobtak, majd az egyik ablakán át sörétes puskával lövéseket adtak le. A robajra felriadó három felnőttet eltalálták. Nagy Tibor egy pillanat alatt veszítette el a feleségét és mozgássérült öccsét; ő maga könnyebben sebesült meg. Siketnéma lányának csak azért nem esett baja, mert nem a robajra, hanem a felnőttek rohangálására ébredt fel. Másik lánya, Krisztina már a saját családjával, pár faluval távolabb él. Miután kiengedték a kórházból, Nagy Tibort hétfőn délután Miskolcról az Index munkatársai vitték haza Nagycsécsre.

A mélyszegénységben élő Nagyék szociális jövedelmeikből, a beteg kislány után járó gondozási díjból és a kosárfonásból, illetve napszámból származó összesen kb. havi 80-100 ezer forintból éltek. Tibor épp egy csütörtöki vásárra készült, de a kész kosarakat már nem volt ideje kimenteni a tűzből. A család és a szomszédok szerint sem zűrös ügyeik, sem jelentősebb tartozásaik, haragosaik nem voltak. Ugyanígy nem tudott senki arról, hogy a csécsi telep különböző roma uzsorások között a kliensekért folyó harc színterévé vált volna. Bár a nem fizető adósok fenyegetése, bántalmazása, vagy akár a házaik megrongálása elő-előfordul, az nem életszerű és nem is volt rá példa, hogy uzsorások a megélhetésük alapját jelentő adósokat lelőjék, vagy a házaikra leadott lövésekkel életveszélynek tegyék ki őket.

Az Index helyszíni képei Fotó: Barakonyi Szabolcs

Nagycsécsen, a telepen mindenki cigányok elleni rasszista indítékot vélelmezett a támadás hátterében, mint az egyetlen megmaradt, lehetséges és egyben valószínű magyarázatot.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A redőnyön keresztül lőtték a romákat - 2008.11.03.
A házra dobott Molotov-koktél csak a házik riogatását szolgálta, a menekülőkre puskával lőttek.
Agyonlőttek két embert Nagycsécsen - 2008.11.03.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés