Csepi Lajos lehet az új közlekedési miniszter
Több név (az MSZP volt pártpénztárnokáé, az SZDSZ volt államtitkáráé, Suchman Tamásé) is kavarog (kavargott) az infrastrukturális és közlekedési miniszter betöltendő posztja körül. Az Index úgy tudja, a legesélyesebb Csepi Lajos, bár végleges döntés nem született.
Ugyan még nincs végleges döntés arról, hogy a tragikus vonatbaleset után lemondott Szabó Pált ki követi a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium élén, az Index úgy tudja, a posztra erősen esélyes Csepi Lajos, a minisztérium közlekedési szakállamtitkára. Forrásaink szerint kiszemelése logikus lenne, hiszen egyrészt rendszeren belülről jön, és nem keresi hónapokig a kilincset.
Másrészt vélhetően megtalálja majd a hangot Puch László államtitkárral (értsd: miniszterhelyettessel). Ugyanis szocialista forrásaink szerint persze a miniszter is fontos, de a tárcánál úgyis az MSZP volt pénztárnoka fújja a passzát szelet. Akiről szintén beindultak a találgatások Szabó Pál leköszönése után, de az Indexnek Puchoz közel álló emberek tagadták, hogy az államtitkár miniszteri ambíciókat dédelgetne.
Egyébként más informátorok szintén ködszurkálásnak nevezték a Puch körüli találgatásokat. Ugyanebbe a kategóriába sorolták a Suchman Tamással kapcsolatban felröppent miniszteri híreszteléseket is. Persze az is igaz, hogy úgy rajzottak a nevek a tárca körül, hiszen a Szabó Pál távozásától meglóduló szoci agyak azt találgatták: melyik kritikusát pacifikálja ezzel a pozícióval (így jöhetett a képbe Suchman), vagy éppen hány szavazatot biztosítana a poszt rendszeren kívülre történő elajándékozása.
Épp ezért, amikor az MDF szétesett (lásd: a Tisztelet Társasági visszavonta képviselőjét), arról szóltak a pletykák, hogy Katona Kálmánt kellene infrastrukturális miniszterré emelni, így biztosítva az ő, és egyes társai igen voksát a költségvetés megszavazásakor. A büdzsé kapcsán persze az SZDSZ is felmerült, a szabad demokratákon gondolkodók Kovács Kálmánt tették volna a tárca élére, hogy cserébe az SZDSZ rábólintson a költségvetésre.

