A magyar államot perelhetik MiG-ügyben?

2000.07.12. 12:19
Az Index információi szerint a DaimlerChrysler és a magyar Honvédelmi Minisztérium között, Szabó János miniszter aláírásával nemrégiben létrejött szándéknyilatkozat előszerződésnek minősül, és komoly jogi következményekkel járhat a ,,felbontása". A DaimlerChrysler egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett.
A magyar jog szerint előszerzerződésnek minősülő dokumentum azt jelenti, hogy ha a szándéknyilatkozatban foglalt feltételek teljesülnek, akkor a feleknek szerződést kell kötniük. Ha ezt például a kormány nem teszi meg, akkor a DaimlerChrysler beperelheti a magyar államot, hiszen a szándéknyilatkozat tartalmaz ilyen esetre is bizonyos kötelezettségeket. A bíróság akár a szerződés megkötésére is kötelezheti adott esetben a magyar államot.

HM: még nincs döntés
Mint ismeretes, a DaimlerChryslerrel kötött megállapodás 14 darab MiG-29-es vadászgép felújítására vonatkozott. Ennek a megrendelésnek az összege mintegy 20 milliárd forint lett volna 2-3 éven belül.

A ,,szerződést" és az ügyet ismerő független szakértő azt nyilatkozta lapunknak, hogy a szándéknyilatkozat - amellett, hogy előszerződésnek minősül - elsősorban erkölcsi elkötelezettséget jelent, vagyis egyik fél sem perrel kíván válaszolni a másik partner lépésére.

HM: még nincs döntés,

Tikos László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium sajtó főosztályának vezetője az Indexnek elmondta: soha nem titkolták, hogy a szándéknyilatkozatnak milyen következményei lehetnek, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a MiG-ek felújításáról még nincs döntés. Az ezredes szerint a tárca jogászai nyilván megvizsgálták a szándéknyilatkozat tervezetét, és azt megfelelően készítették elő.

DaimlerChrysler: várakozó álláspont

Az Index megkereste a DaimlerChryslert is az ügyben. A cégtől azt a választ kaptuk, hogy a DaimlerChrysler egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett, hiszen például a miniszterelnök most szabadságon van. (Mint ismeretes, Szabó János honvédelmi miniszter kedden úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy az ügyben Orbán Viktor veszi át a döntési jogkört.)

A német-amerikai vállalat hangsúlyozta azt is: a szándéknyilatkozat aláírására több mint egyéves kormányzati procedúra után került sor, tehát nem hirtelen minisztériumi elhatározásról volt szó az aláíráskor. Mint emlékezetes, éppen a kormány nemzetbiztonsági kabinetje adott felmentést az ügyben a közbeszerzési eljárás lefolytatása alól.

Az is ismeretes, a magyar kormányzatot korábban erőteljesen bírálta Peter F. Tufo budapesti amerikai nagykövet, mivel szerint e MiG-29-esek nem alkalmasak a NATO-bevetésekre, és ezért inkább ,,dual-use", vagyis többfeladatú (vadászbombázó funkciókra is alkalmas) gépek beszerzését javasolta Magyarországnak.

A Népszava értesüléset, mely szerint F-16-os amerikai repülőgépeket gyártó Lockheed Martin cég képviselői Orbán Viktorral is tárgyaltak az ügyben - a Miniszterelnöki Hivatal kedden cáfolta. A Lockheed Martin médiakapcsolatokért felelős igazgatója pedig úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy "nincs abban a helyzetben", hogy megítélje, volt-e ilyen találkozó cége és a magyar kormányfő között, mindenesetre ilyen megbeszélésről ő nem értesült.