Árpád
-2 °C
9 °C

Sípkoncertet ígértek Dávid Ibolyának is

2003.10.22. 15:31
Dávid Ibolyának is sípkoncertet "jósolt" az október 23-i Széna téri megemlékezésre a Magyar Demokrata vezércikkében Bencsik András. A kifütyüléses atrocitások háttérembereként jeleskedő főszerkesztő cikkében azt írja, hogy "az előjelek szerint" sípok fogadják majd az Orbán Viktor társaságában felszólaló MDF-elnököt. Dávid közleményben reagált a cikkre: "a fütty, a kiabálás, a rendzavarás soha nem volt a keresztény-konzervatív jobboldal sajátja".
"Az előjelek szerint sípkoncert fogadja majd" Dávid Ibolyát a Fidesz és az MDF 1956-os forradalom évfrodulóján tartott közös fővárosi megemlékezésén a Széna téren - állítja a Magyar Demokrata.

Hatalmas szövevény

A Fidesz baloldali provokátoroktól tart
A Fidesz-MPSZ az Országos Sajtószolgálaton keresztül arra hívott fel, hogy "bárhol legyünk is, bárkivel emlékezzünk is, együtt, méltósággal elevenítsük fel 1956 emlékét". Ezzel szembena legnagyobb ellenzéki párt honlapján már arról értekezik, hogy a Köztársaság térről származó információik szerint "az MSZP-ben Ron Werber ötlete nyomán komolyan felvetődött annak gondolata, miképp lehetne provokálni az Október 23-ai polgári rendezvények valamelyikét". A szocialista vezetők "komolyan fontolgatták, hogy a provokáció legalkalmasabb helyszíne a Széna tér, a legmegfelelőbb személy pedig a szocialista Horváth Csaba lenne". A Fidesz-MPSZ szerint "beépített provokátorokra" lehet számítani, mert azokat "nem csak a média világában, a stúdiókban alkalmazzák", régóta jelen vannak a politikában is. Ezek a tanok szerintük "a legbrutálisabb formában a szocialista és a nemzeti szocialista hatalomgyakorlásban köszönnek vissza".
Bencsik András főszerkesztő Eljött az idő című vezércikkében Orbán Viktor Fidesz-elnököt is bírálja, amiért "nem áll ki" és "nem szólal meg keresetlen őszinteséggel" "jobboldal zászlaja alá sorakozó" seregek elé. A cikk sorolva az utóbbi hónapok válaszok nélkül maradt kérdéseit a "jobboldal hatalmas szövevényében", felteszi azt a kérdést is, mit tsz majd Orbán, ha a közös 56-os megemlékezésen kifütyülik a kisebbik ellenzéki párt vezetőjét. Bencsik szerint Dávid a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazás "megóvása" miatt kaphat füttyöket. Bencsik jelen volt a tavaszi kendertüntetés megzavarásánál, és ott volt a Kondor Katalin rádióelnökről utcai sajtótájékoztatót tartó MSZP-s Újhelyi István kifütyülésénél is.

A butaság hatalma

Dávid Ibolya, aki az Index kérdése után közleményt adott ki a cikk kapcsán leszögezi: "a fütty, a kiabálás, a rendzavarás soha nem volt a keresztény-konzervatív jobboldal sajátja. Hiszem, hogy nem lesz fütty, nem lesz kiabálás és nem lesz rendzavarás. A nemzeti elkötelezettségű emberektől mindez a nemzeti ünnepen nagyon távol áll. Egyszer megéltük, hogy a hatalom rákényszerített arra, hogy otthon maradjunk, ne ünnepeljünk, ne gyászoljunk. Most a butaság hatalma nem kényszeríthet higgadt embereket arra, hogy otthonukban azt méricskéljék: érdemes-e kijönni a térre emlékezni, vagy sem."

Az MSZP szerint a Fidesz elutasítja a méltó megemlékezést
"Andersen úr soha sem volt az MSZP tagja, így az az információ, amelyet a Fidesz honlapján közöl, pusztán a képzelet szüleménye, mese" - reagált a Fidesz provokációra vonatkozó értesüléseire Nyakó István szocialista szóvivő. Szerinte az, hogy szerzeményükbe belekeverik Mandur Lászlót a parlament alelnökét és felkérését a méltó megemlékezésre, azt jelenti, hogy elutasítják a kezdeményezést. Továbbá sajtófigyelést javasolnak a Fidesznek, hiszen Horváth Csaba kedden bejelentette, hogy nem vesz részt a Széna téri jobboldali megemlékezésen. Összegezve Nyakó úgy látja, hogy Orbán Viktorék "olyan szellemet engedtek ki a palackból", amely miatt a már több helyen is a "demokrácia nyugalmát megzavaró" polgári körösök teljesen "ellenőrizhetetlenné váltak". Ezt felismerte a Fidesz is, örvendezett Nyakó, aki annak viszont már nem örül, hogy a felelősséget a Fidesz áthárítaná rájuk.