Kiábrándító képet festenek a Fidesz fellegváráról

2006.01.25. 16:42
Debrecenben meglehetősen sokan élnek rossz körülmények között, állapította meg a Gyurcsány Ferenc környezetében ismert kutatók által alapított Demos Magyarország vizsgálata. Debrecen fideszes polgármestere kétségbe vonta a kutatás pártatlanságát, szerinte a tanulmány a szocialisták megrendelésére készült.

Kiábrándító képet fest Debrecenről a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tanácsadói köréből alakult szervezet. A Demos Magyarország a cívis város burkolt útjairól, egészségügyéről és oktatásáról alkot kedvező véleményt, más témákban viszont gyors döntéseket javasol.

A Demos Magyarország vezetője Dessewffy Tibor, aki a miniszterelnök tanácsadója volt, és beszédeinek jó részét is ő írja. A kormányfő részt vett a szervezet megalakulásán, és konferenciáira is hivatalos. A szervezet adta ki továbbá a kormányfő könyvét is.

Menekülés Debrecenből

A Demos Debrecen demográfiai helyzetéről például megállapítja, hogy a válások aránya megduplázódott, a házasságok száma egyharmadával visszaesett, és komoly probléma a lakosság folyamatos elvándorlása. A Fidesz fellegvárának számító várost, illetve a régióta más magyarországi, és szlovák valamint cseh, lengyel, román, szlovén városokkal hasonlították össze.

A kutatást szerdán nyilvánosságra hozó szervezet szerint "az audit célja nem más, minthogy áttekintsük Debrecen elmúlt 15 évének meghatározó folyamatait". Ennek az áttekintésnek egyik sarokkköve a gazdaság, amelyről megállapították, "részben valószínűleg tudatos, vagy rosszul meghozott döntések következtében meglehetősen kevés működőtőke érkezett" oda", Debrecenben alacsony a vállalkozási hajlandóság.

A vizsgálat megállapítja továbbá, hogy az információs társadalom komoly lemaradásokkal néz szembe a térségben. A kutatók lehangolónak tartják, hogy noha a régió, és Debrecen a K+F (kutatás, fejlesztés) egyik legerősebb magyarországi központja, "ezt eddig nem igazán sikerült a mindennapokban, kamatoztatni". A kutatók szerint a változások elindításához a "probléma súlyának felismerésére" és gyors döntésekre lenne szükség.

Mezőgazdaág és turizmus

A vizsgált városok között a "cívis városban a legalacsonyabb a foglalkoztatottság." Ráadásul a foglalkoztatottság szerkezete is elavult, túl sokan dolgoznak a mezőgazdaságban. A turizmus jóllehet évekkel ezelőtt még húzóágazatnak számított, mára szintén elavult, egyre kevesebb külföldi keresi fel a várost. A kutatás szerint el kell gondolkodni a tömegturizmus megújításán, amely "azonban mindenképpen a gulyás, puszta, paprika háromszögből kilépve képzelhető el".

A vizsgálat szerint egy pozitívum mégis elmondható a városról: a város útjainak jelenleg több mint 80 százaléka burkolt, ami "lényegesen több mint az 15 évvel ezelőtt volt", de "jócskán elmarad a fejlettebb magyarországi településektől". Sőt, Debrecenben drága parkolni és szemetelni, drága tömegközlekedni, és a lakbérek is magasak.

Kulturális szempontból a város, azon belül a színház látogatottsága "különösen kedvezőtlen", és ez mondható el a múzeumok és a könyvtárak látogatottságáról is.

Kósa: a szocialisták rendelték

A kutatással szembesítettük Kósa Lajost, Debrecen polgármesterét, aki szerint az MTA kutatása alapján éppenséggel számos mutató tekintetében Debrecen az első. "Nyilván a kampányra kellett egy olyan tanulmány, ami ennek ellenkezőjét mutatja” - vélekedett. Debrecen fideszes polgármestere kétségbe vonta a tanulmány pártatlanságát, szerinte a tanulmány a szocialisták megrendelésére készült.

Kósa szerint Debrecen egyetemváros, így érthető okokból jelentős az inaktívak aránya, viszont a munkanélküliségi ráta az országos átlag alatt van, mindössze 3 százalékos (a tanulmány szerint 4 százalék körüli). Kósa szerint a tanulmány szakmaiatlan, mert évi 1500 elvándorlóról ír, viszont nem veszi figyelembe, hogy sokan be is költöznek a városba, így a demográfiai mutatók jobbak, az országos átlagnál.

Kósa szerint azért magasak a szemétszállítási költségek, mert szelektív hulladékgyűjtés zajlik a városban, és a szeméttelepen szétválogatják a vegyes hulladékot is. A lakbérek pedig a sok lakást kereső diák miatt magasak. A polgármester elítélte, hogy vannak olyan debreceniek, akik kampánycéloktól vezérelve igyekszenek lejáratni a várost. Kósa megítélése szerint a tömegközlekedés drágaságára vonatkozó megállapítás a kormánynak szóló bírálat, hiszen a debreceni tömegközlekedést az állami kézben lévő Volán társaság bonyolítja.