Vendel
5 °C
20 °C

Már napközben szűrik a rendőrök a potenciális esti rendbontókat

2008.05.09. 13:14
Fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros területén péntekre Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány annak érdekében, hogy időben ki tudják szűrni azokat, akik meg akarják zavarni a békés demonstrációkat - közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felkészült a péntekre bejelentett rendezvények biztosítására, a biztosításban a szükséges létszámú rendőri erő vesz részt - olvasható a közleményben.

Péntekre több szervezet is bejelentett demonstrációt Budapesten. A kirekesztés elleni fellépés a célja az MSZP esti, Békenap elnevezésű rendezvényének, amelyet a pesti Duna-parton tartanak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részvételével. Gyülekező fél héttől, Gyurcsány nyolctól beszél. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 fél héttől a Batthyány téren megemlékezést, utána a Vértanúk terén és a Szabadság téren pedig demonstrációt tart. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a Vértanúk terén tüntet, szintén fél héttől.

A BRFK emlékeztetett arra: a rendőrség a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények megelőzése, megakadályozása érdekében "nyilvános helyen vagy a közterület kijelölt részén" az oda belépőket vagy az ott tartózkodókat igazoltathatja, ennek érdekében épületet, helyszínt, csomagot és járművet átvizsgálhat.

A rendőrség közlése szerint a rendezvény vagy a közlekedés biztonságát, a közterület rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmény megelőzése, megakadályozása érdekében átvizsgálhatja a meghatározott területre belépők és az ott tartózkodók ruházatát és járművét. A közbiztonságra veszélyt jelentő anyagokat, eszközöket lefoglalhatja, illetve megtilthatja azok bevitelét a rendezvény helyszínére. Az őrizetlenül hagyott, a közbiztonságra veszélyt jelentő tárgyakat pedig szükség esetén az elvárható gondossággal eltávolíthatja, megsemmisítheti.

A fokozott ellenőrzéssel lehetőség nyílik arra, hogy a gyanús, feltehetően bűncselekményt vagy szabálysértést elkövetni szándékozókkal szemben a rendőrség intézkedjen. Az ellenőrzés célja kizárólag az Alkotmányban biztosított gyülekezési jog szabad gyakorlásának biztosítása, a rendezvényeket megzavarni kívánó személyek kiszűrése, és a jogellenes cselekményeket elkövető személyek előállítása - írták a közleményben.

A BRFK-vezetés hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés a békésen demonstráló állampolgárokat ne zavarja. A rendőrség az MSZP rendezvényének lebonyolítása érdekében pénteken 10 órakor lezárta a pesti alsórakpartot a Roosevelt tér és Jászai Mari tér között, valamint a Széchenyi felső rakpartot a Roosevelt tér és a Kossuth tér között; a lezárás éjfélig szól. Tilos lesz megállni továbbá a Miniszterelnöki Hivatal előtti parkolóban és a Zoltán utca mindkét oldalán a Nádor utca és a Szabadság tér között.