Furcsányi menjen vissza Pápára!

Hat szakszervezeti konföderáció – Autonómok, Liga, Munkástanácsok, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és MSZOSZ – hívta össze tagjait, szimptizánsait, mondván: az Országos Érdekegyeztető Tanácson a kormány merev, formális egyeztetésekben kimerülő magatartása miatt a tárgyalások eredményetelen voltak. A munkavállalói érdekképviseletek főleg azt nehezményezték, hogy az Új Egyensúly programnak nevezett megszorítócsomag főleg a munkavállalói közterheket növelné.

Térkép szexbolttal

"Előbb az ember, aztán a profit" - hirdették a molinók és a tiltakozók, akikhez több mint harminc civil szervezet is csatlakozott. A téren már egy órával a tüntetés kezdete előtt ezres nagyságrendű tömeg volt, a létszám azonban 11-re sem duzzadt fel jelentősen, bár a szervezők állítólag tízezreket vártak a helyszínre. Talán figyelmetlenségből, talán csábításként a helyszínt jelző térképen még egy erotikcentert is feltüntettek, de hiába.

Mi öt-hatezerre tippeltük a megjelentek számát; közülük sokan vidékről, Szegedről, Gyuláról, Békéscsabáról, Debrecenből, Székesfehérvárról, Győrből, Dunaújvárosból jöttek (és a tűző napon állva azt vizionáltuk, hogy a buszon hazafelé kibontanak néhány doboz jéghideg sört, hozzá egy kis házi kisüstit). Mondjuk Rákay Philippnek biztos kijött volna a másfél-kétmillió, de őt sajnos nem láttuk.

Ahogyan más jeles ellenzéki közéleti személyiségeket és politikusokat sem – a szervezők előre felhívták a figyelmet, hogy pártsemleges lesz a demonstráció. Egy MIÉP-es póló, a Magyar Kommunista Munkáspárt néhány aktivistája, továbbá a tömegben civiben felbukkanó két bukott fideszes képviselőjelölt jelentett kivételt. Róluk nem is akarunk megemlékezni, de az egyikük annyira elképesztő, a boldog hetvenes-nyolcvanas éveket idéző gigantikus napszemüvegben pompázott, hogy ennyiben mégis.

Papírzászlók igen, ingyen sör nem

Bár retrofílingből egyébként sem volt hiány. A szakszervezetek annyi papírzászlóval halmozták el az Olimpiai Parkot, amennyire utoljára az 1984-es május elsejei felvonulásról emlékszünk; igaz, a mostani szín- és formabőséggel szemben akkorról szigorúan csak a vörös és itt-ott a nemzeti színű zászlóra emlékszünk. Jah, és most nem volt sem kolbász, sem ingyen sör (bár a közeli Borharapóban csak 180 forint volt a pohár Dreher).

A demonstráció előtt bömbölő hangszórók is fiatalabb éveinkre emlékeztettek, amikor a kultúrházi diszkókban azon gondolkodtunk, miért szól négymillió decibellel a zene, mert ilyen zajban beszélgetni nem lehet, táncolni viszont senki nem táncol. Ez volt a helyzet most is: a zene dübörgött, ami minden értelmes beszélgetés – és különösen sajnos a beszélgetésbe belehallgatás – lehetőségét elnyomta, viszont táncolni most sem táncolt senki.

Tolvajok, csalók

Aztán a Republic húzd barom, húzd barom, húzd refrénű számánál eszmélünk, hogy ez bizony milyen jól rímelne az áprilisi választások szoci szlogenjére, hogy húzzunk bele, húzzunk bele.

Az is lehet egyébként, hogy a szervezők egyszerűen csak egyfajta tudathasadásos állapot miatt nem akartak nagyon kekeckedni a szocikkal. Elvégre szakszervezetiseknek egy baloldali kormány ellen tüntetni legalább olyan kínos dolog, mint kiscserkészeknek a papi pedofília ellen. Ezt aztán egy elegáns húzással úgy oldották meg, hogy Gyurcsány mellett más szocialista politikust nagyon nem emlegettek, annál többet szidták viszont a nagytőkét, a multikat, az extraprofitot, a kormányba beszivárgott kőgazdag üzletembereket és az egykulcsos adót.

Persze voltak olyan politikusok, akik azért kaptak. "Gordon, a tolvaj, Gordon, a tolvaj" - emlegette mantraszerűen egy ötvenes hölgy a tér közepén, Bajnai Gordonra, az új fejlesztéspolitikai kormánybiztosra gondolva. "A Kassait is elhallgattatták miatta, pedig ő közülünk jött", kaptunk el később egy, a szocialista Karsai Józsefre utaló mondatot a szavaiból, míg máshol azt a fejtegetést hallottuk, hogy "aki egyszer lopott, az mindig is lopni fog, és négy-ötmilliárdja senkinek nem lehet, aki nem lopott".

Ennyi pénz, annyi pénz

A Cirko-Gejzírrel szemben négy-öttagú nőkaraván panaszkodik az egyik tévés stábnak. "Ne is kérdezze, mennyi a gyógyszerár, hát már most is egy vagyont hordok a patikába" - mondja az egyik, de nem maradhat el a kontrázás sem: "csak egy hónapra cserélnék én azok közül bárkivel, meglátnám, hogyan élne meg ennyiből". Persze addig valószínűleg az asszonyság is szeretne annyiból élni, de erről nem szól a fáma. Egy másik azt nyilatkozza, hogy ők a fiatalokért vannak itt elsősorban, és a munkásokért és a munkanélküliekért és a nyugdíjasokért; hát akkor mindenkiért, konstatáljuk.

Mögöttük egy magányos ember, a hetvenes években felvett szélesgallérú és -mandzsettájú kék selyemingében egy sörösdobozt rázogat. Néha bele-belenéz, hátha valahol megbújt még egy csepp, de nem. Kemény időket élünk, igen. Későb azért a táskája mellett, egy, a tüntetésen ingyen osztogatott Népszava árnyékában még további három dobozt látunk, megnyugszunk.

Sárga lapok, kiállítás, monnyon le

A tüntetők viszont nem, sőt, egyre jobban belehergelik magukat. Ekkor a színpadi vetésforgó logikája szerint már körülbelül a hatodik vagy hetedik beszédet halljuk. Kicsit már kezdenénk unni, mert mindegyik ugyanarról szól, de a sűrű, sípoló, táblákakat és zászlókat lengető, bekiabáló tömegbe előrenyomulva percek alatt úgy érezzük magunkat, mintha készen állnánk akár meg is rohamozni a parlamentet a nemzet érdekében. Szerencsére időben kijövünk, és a beszédek elkezdenek ismét unalmasnak tűnni.

A szónokok elutasítják a munkásokat "sarcoló" kiigazítócsomagot, és annak visszavonására szólították fel a kormányt (a parlamentben hétfőn lesz a csomagot tartalmazó törvények végszavazása). Szerintük sokkal nagyobb terheket kellene fizetteteni a gazdagokkal, a tőkésekkel, a cégekkel, és kevesebbet a munkásokkal. Sárga lapot adtak a kormánynak, emlékeztetve arra, hogy a következő ilyen figyelmeztetés már kiállításhoz vezet (kivéve persze Graham Pollnál, de ekkor még nem jön elő a focivébé).

A beszédekben itt-ott azért érzünk némi ellentmondást. Van, aki a bankokkal fizettetne több adót, mások szerint a banki adókat úgyis tovább terhelnék a lakosokra. Vannak, akik sérelmezik a minimálbér megadóztatását, mások meg azt, hogy "budai milliomosok százezrei" nem járulnak hozzá a közterhekből, mert papíron minimálbérből élnek.

A szakszervezetek nem fogadják el a munkavállalói járulék 0,5 százalékpontos emelését, az egészségbiztosítási járulék szeptembertől két-, majd jövő januártól további egyszázalékos emelését, a természetbeni juttatások közterheinek 10 százalékos növelését, a 30 százalékos gáz- és 10-14 százalékos áramár-emelést, az áfakulcs növelését és az eho megőrzését. Kifogásolják azt is, hogy a tervezett megszorítások nem segítik a feketegazdaság felszámolását, hanem a munkabér terheinek növekedése miatt inkább ösztönzik azt.

Tiltakozás meccskezdésig

A tüntetők közben továbbra is felváltva szakítják meg a szónoklatokat a "kormány monnyon le", "Gyurcsány, takarodj", "sztrájkolunk, sztrájkolunk" bekiabálásokkal és sípszavakkal; egy békésebb negyvenes hölgy – elbocsátott könyvtárosnak nézzük – épp az orrunk előtt kéri meg az egyik tüntetőtársát, hogy "kicsit odébb ricsajozzon". Mi is odébb állunk, a molinókban gyönyörködve, kedvencünk a "A KISZipolyozás folytatódik?", de nem volt rossz a "Kóka – sarccal a vasút felé", a "Dübörög a nyomor" sem. Aztán egy kis kézzel írott táblát látunk, "Ma 18 óra, Kossuth tér. Mi, civilek".

Felcsillan a szemünk, ez az igazi civil kurázsi. Magára hagyjuk az időközben az utolsó sörösdobozát is kiürítő bácsikát – szívet facsaró a rázogatás, reméljük, felfedezte a Borharapót –, és megyünk, belehallgatni a civilek beszélgetésébe. "Jól van, akkor hatkor ott leszek, de ne maradjunk sokáig. Tudod, nyolctól meccs". Kicsit elszorul a szívünk; hát egy német-portugál fontosabb a nemzeti sorskérdéseknél?

Ezek után nem csodáltuk, hogy a tüntetők egy kisebb csoportjától is azt hallottuk: szerintük nem lesz foganatja a demonstrációnak. Lemondóan legyintettek – lélekben mi is velük –, és elindultak a busz felé. Gondolom, az esti meccsre ők is otthon akarnak lenni.