Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

’A Fidesz és az MSZP egymást erősíti’

2001.01.30. 19:22
„A kliensgyártó Fidesz és a kliensőrző MSZP egymást erősíti. Orbán Viktor jövőképe valójában a kétpártrendszer, és Nagy Sándor visszatérése óta ez a hatalmi vízió a szocialistánál is kezd egyre népszerűbb lenni” – mondta országértékelő beszédében Demszky Gábor, az SZDSZ elnökeként kedd délután, a zsúfolásig megtelt Thália Színházban. A szabaddemokraták vezetője ezután értékelte a kormányzat elmúlt hároméves munkáját és eredményeit, majd frappánsan megduplázva a szocialista tétet, tíz kérdő mondatot intézett a miniszterelnökhöz, hogy válaszolja meg őket, ha meri, pénteken a Vigadóban.
„Úgy hiszem, kettőnk értékelése számos ponton különbözni fog” – állapította meg a szabaddemokrata pártelnök beszéde elején, hozzátéve: „A politikai helyzet elkeserítő. Félő, hogy amit nyerünk a piacosodásban és tőkésedésben, azt elveszítjük az állami újracentralizálásban, elvesztegetjük a közélet rossz minősége miatt.”

Demszky kérdései
1. Lesz-e számottevő adócsökkentés a következő 16 hónapban?

2. Folytatódik-e a nyugdíjreform a következő 16 hónapban?

3. Belevág-e a kormány végre az egészségügy reformjába?

4. Elindul-e az országépítés, az infrastruktúra fejlesztése a következő 16 hónapban?

5. Lesz-e változás az önkormányzati politikában?

6. Elkezdődik-e idén az agrárreform, vagy újabb 300 milliárdot pocsékolhat el a Torgyán-minisztérium?

7. Miért akadozik a haderőreform?

8. Érdekli-e a magyar kormányt a környezetvédelem?

9. Tesz-e végre valamit a kormány a polgárok közti hátrányos megkülönböztetés ellen?

10. Komolyan gondolja-e a miniszterelnök, hogy előnyére válik a magyar társadalomnak, ha az országot kiszolgáltatja a Fidesz és az MSZP alkujának?

Demszky: „Orbán kádárista struktúrákat konzervál”

A pártelnök szerint ugyanis az Orbán-kormány pusztán a kádári struktúrákat konzerválja, amikor saját, orbánista struktúráinak kiépítésére törekszik. Demszky úgy látja: ebben a Fidesz vezette koalíció az MSZP-t utánozza, „mely demokratikus párt ugyan, de ugyanakkor állampárti apparatcsikokból lett vállalkozói szakszervezet is, mely máig megőrizte klientúráját.” A Fidesz legfőbb célja – Demszky szerint – az MSZP-hez hasonló „politikai-gazdasági konglomerátummá” válni.

A Fidesz által megmérgezett politikai légkörben ugyanakkor az MSZP-nek nem érdeke, hogy változzon, fontosabb számára, hogy megerősítse kliensrendszerét – fogalmazott a pártelnök. Szerinte a két párt közeledése már meg is kezdődött, hiszen nemrég a miniszterelnöknél járt Horn Gyula, néhány napja pedig találkozott Kovács László a Fidesz elnökével egy televíziós vitaműsor felvételén, ahol a szocialista elnök lényegében választójogi paktumot ajánlott Kövér Lászlónak.

„A kisgazdák svédasztalnak nézik a költségvetést”

Demszky Gábor kitért a kisgazdapárt körül hónapok óta húzódó botránysorozatra is. A szabaddemokraták első embere úgy vélte: Torgyán József semmit sem tett a mezőgazdaságért az elmúlt három évben. „A kormány jobban tette volna, ha a minisztere által elpazarolt 300 milliárd forintot egy repülőgépről szétszórja az ország felett.” Már Antall József is távol akarta tartani ezt a nemkívánatos társaságot a vezetéstől, a Fidesz viszont rászabadította az országra a kisgazdákat, akik „svédasztalnak nézik a költségvetést”- fogalmazott a politikus. „Jellemző Torgyán József gondolkodására egyik legutóbbi kijelentése, mikor azt nyilatkozta, hogy őt csak azért támadhatják, mert nem ő nevezte ki a titokminisztert, a belügyminisztert, és az APEH elnökét” – tette hozzá Demszky.

"Az SZDSZ-nek van jövőképe"

Demszky Gábor
"A Fidesz rászabadította az országra a kisgazdákat"
Demszky Gábor saját pártjának elképzeléseiről szólva kijelentette: a Fidesznek nincs jövőképe, csak ellenségképe, az SZDSZ-nek viszont vannak tervei. A jövő magyar állama önkorlátozó - vélte a pártelnök, aki a független társadalmi erők kibontakozásában, a sokszínűségben, az egyének szabadságában látja a magyarság erejét. Demszky szerint az SZDSZ egyetlen „kultusznak” hódol, a liberális demokrácia értékeinek.

A főpolgármester országértékelő beszéde előtt Juharos Róbert fideszes országgyűlési és fővárosi képviselő „az együttműködő Budapestért” konferencia záródokumentumát adta át petícióként, amelyet Bőhm András fővárosi szabaddemokrata frakcióvezető vett át a főpolgármester nevében. A Demszky Gábort élesen bíráló dokumentumot átnyújtó képviselő újságíróknak nyilatkozva kifejtette: a főpolgármesternek országértékelése előtt inkább az általa vezetett város elmúlt tíz évét kellett volna értékelnie.

MSZP: Demszky eltévesztette szerepét
"Úgy tűnik Demszky Gábor továbbra is kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy felhívja magára a figyelmet. Mondanivalójában nincs új elem, retorikája körbe-körbe jár, s az átalakulás vesztesei számára nem képes fontos kérdéseket megfogalmazni. A pártelnök úr eltévesztette szerepét. Egy kis ellenzéki párt vezetőjeként nem a nagyobb ellenzéki párttal kellene vitáznia, hanem a kormánnyal." – áll Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettesének nyilatkozatában.