Demszky megint harcba száll

Az Index információi szerint Demszky Gábor megint elindul a főpolgármesteri posztért, ráadásul az esélyei sem rosszak. Budapest első embere hivatalosan azt mondja, nem döntött arról, hogy indul-e. Ugyanakkor az Indexnek arra a kérdésére, hogy van-e más jelöltje az SZDSZ-nek a főpolgármesteri tisztségre, Demszky - Kuncze Gábor pártelnökre hivatkozva - kijelentette: "nincs".

"Ez az SZDSZ-ben gyakorlatilag már eldőlt" - mondta egy informátorunk, aki szerint nincs olyan forgatókönyv, amellyel Demszkyt le lehetne győzni. Bár a hivatalos bejelentéssel még várnak, úgy tudjuk, Demszky Gábor ötödször is ringbe száll a főpolgármesteri posztért. A magabiztosság alapja az lehet, hogy több felmérés is kimutatta, Demszky még akkor is nyerni tudna, ha az SZDSZ és az MSZP közösen állítan jelöltet ellene, és ő függetlenként indulna.

Török Gábor politológus az Infó rádiónak kedden ezt alátámasztva azt mondta, hogy nem elég az MSZP és az SZDSZ megállapodása, mert Demszky Gábor akár független jelöltként is elindulhat a választáson, és akkor megakadályozhatja vagy megnehezítheti a koalíció győzelmét.

Jelkép

"Megszokták az emberek. Azok a polgármesterek, akik 1990 óta településeket vezetnek, gyakorlatilag kirobbanthatatlanok. Akármennyit hibázott, továbbra is egy jelkép" - magyarázta egy fővárosi politikus az Indexnek Demszky népszerűségét. Informátorunk szerint a legnagyobb hiba az, hogy az SZDSZ-ben nem építették fel Demszky lehetséges utódját, így nincs kit a ringbe küldeni helyette.

Demszky emberei egyébként megalapozottan állítják azt, hogy az SZDSZ-ben nincs riválisa, ugyanis az egyetlen olyan ember, aki szóba jöhetne rajta kívül, SZDSZ-es ugyan, őt elsősorban nem a pártja, hanem Gyurcsány Ferenc támogatja. Kóka Jánosról van szó. Ugyanakkor az ő támogatottsága az SZDSZ-ben jelenleg nem elég erős. Informátorunk szerint ugyan a gazdasági miniszter "igyekszik bedolgozni magát" a pártba, tehát már nem tekinthető teljesen outsidernek, Demszky ellen azonban a pártben nem sok esélye volna.

Olyan hírek is terjednek, hogy a szocialisták felajánlották, hogy Kókát mint Gyurcsány barátját közös jelöltként is "futtathatnák" az őszi önkormányzati választásokon. Ellenkező esetben, tehát ha Demszky mellett marad az SZDSZ, akkor a szocialisták megint indítanak valakit, aki körülbelül 10 százaléknyi szavazatot elvisz a jelenlegi főpolgármestertől. (Ez hosszú évek tapasztalata, de az eddigi MSZP-s jelöltek, Baráth Etele és Gy. Németh Erzsébet nem sok vizet zavartak a főpolgármesteri kampányokban.)

Nem kockáztatnak?

Forrásaink szerint a szocialistáknál eddig felmerültek közül azonban senki sem kockáztatná a fővárosi bukást. Molnár Gyula inkább maradna a biztos XI. kerületi polgármesteri székben, a szintén emlegetett Horváth Csaba esélyeit az rontja, hogy a parlamenti választásokon nem sikerült megnyernie a II. kerületet. Hunvald György VII. kerületi polgármester pedig nem gondolkodik komolyan a főpolgármesterségen.

Az MSZP-től persze hivatalosan és félhivatalosan is elég kevés megbízható információ szivárog ki. A két választási forduló között kiderült, hogy az MSZP az önkormányzatokban kompenzálja majd az SZDSZ segítségét a második fordulós parlamenti visszaléptetésekért, de a részletek még nem nyilvánosak, ráadásul a megegyezések nem érintették a főpolgármesteri posztot. A szocialisták hivatalosan most is inkább azt hangsúlyozzák, hogy saját jelöltet akarnak, kompromisszumról egyelőre még nemigen beszélnek.

A Fideszben egyelőre nincs elképzelés arról, hogy kit indítsanak a főpolgármesteri posztért. Az MDF viszont önállóan jelöltet akar indítani, úgy tudjuk, Katona Kálmánt.