Demszky lemondta idei buliját

2004.08.09. 15:38
Elmaradt Demszky Gábor péntekre tervezett születésnapi bulija az A38-on. Az Index információi szerint a főpolgármester a horvátországi nyaraló és a luxusterepjáró bérlése miatt kirobbant sajtóbotrány után az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy táviratban és SMS-ben lemondja a már szervezés alatt lévő partit.
Demszky Gábor titkársága múlt pénteken sms-ben és táviratban kért elnézést mindazoktól, akik már megkapták az aznapra szóló születésnapi meghívókat.

Táviratilag lemondták

A születésnapját minden évben partival ünneplő főpolgármester az Index információi szerint az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy lemondja a pesti rakpart mellett horgonyzó A38 hajóra meghirdetett bulit. Többek között az SZDSZ Gizella utcai központja is táviratot kapott az idei ünnepség elmaradásáról. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályán azt mondták, hogy a bulit Demszkyék személyesen rendezték, ezért elmaradásának okairól nem tudnak tájékoztatást adni. Úgy tudjuk, hogy a Demszky és felesége nevében meghirdetett parti elmaradásáról végül a főpolgármester személyi titkára értesítette a protokoll-listán szereplőket.

Az idén nem mulat

Az A38 egyik tulajdonosa az Index kérdésére viszont azt mondta, hogy a partit Demszky felesége meglepetésnek szánta a főpolgármesternek, ő azonban, miután a szervezkedésre fény derült, úgy döntött, hogy az idén nem tartanak mulatságot. Mint emlékezetes, a főpolgármester júliusban új horvátországi nyaralójával került a címlapokra. A felújított épület mellett megszellőztették azt is, hogy a főváros egyik cége kedvezményes díjért adott bérbe Demszkynek egy terepjárót, amit ráadásul a cég alkalmazottainak Demszky után utazva kellett az Adriánál megjavítaniuk. Legutóbb arra derült fény, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. az Opel Frontera mellett egy luxusautónak számító Volkswagen Touareget is jutányosan ad bérbe a főpolgármesternek, aki gyorshajtás miatt nélkülözni kénytelen a jogosítványát.