Árpád
-1 °C
9 °C

Megemelné és kiterjesztené a diákhitelt a Fidesz

2002.12.13. 14:40
A Fidesz kezdeményezi, hogy jövő év szeptemberétől 30 ezer forint legyen a diákhitel összege. Az ellenzéki párt törvényjavaslatot nyújt be a diákhitelről - jelentette be Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteken.
A Fidesz-frakció még ebben az évben törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé annak érdekében, hogy a diákhitelrendszer törvényi szintre emelkedjék.

Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: azért nyújtanak be a témában törvényjavaslatot a parlamentnek, mert a diákhitelrendszer, amely szerinte nagyságában eléri majd a nyugdíjrendszert, hosszú távú és stabil működése megköveteli ezt. A javaslat célja, hogy törvényi szinten garantálja a diákhitel alappilléreit.

Havi 30 ezer

A Fidesz kezdeményezi azt is, hogy 2003 szeptemberétől a diákhitel összege havi 30 ezer forint legyen, 2004-től pedig az emelésről a mindenkori költségvetés rendelkezzen.

Pokorni Zoltán a javaslatról szólva elmondta, hogy az kiterjesztené a diákhitelrendszer intézményét a középiskolákban tanulói jogviszonnyal rendelkezőkre, az akkreditált felsőfokú szakképzésben résztvevőkre és a doktorandusz hallgatókra is.

Azt is el kívánják érni, hogy a GYES és a GYED idején igénybe vehető kamattámogatás a gyermekágyi segély idején is járjon a diákhitelt igénybe vevőknek.

A Fidesz törvényjavaslata módosítaná az adózás rendjéről és a privatizációról szóló jogszabályokat is. Pokorni Zoltán elmondta, hogy az adózás rendjéről szóló törvény legutóbbi módosításakor a jogszabályból kikerültek a diákhitel visszafizetését garantáló rendelkezések.

Nem tolongtak a bankok

November végén öt bank jelentkezett a Diákhitel Központ Rt. felhívására. A cég arra kérte a pénzintézeteket: amennyiben érdekli őket a diákhitel, jelezzék, valamint azt is, milyen konstrukcióban tudnák azt elképzelni. A munkához nem párosul állami támogatás, a bankoknak az ígéretesnek vélt egyetemista ügyfelek megszerzéséért érdemes felvállalniuk a tevékenységet.

A korábban is folyamatos érdeklődést mutató OTP és Postabank mellett - ez utóbbi a Magyar Postával karöltve pályázott - a CIB, a Kereskedelmi és Hitelbank és a Magyar Külkereskedelmi Bank jelezte, hogy válaszolt a Diákhitel Központ (DK) Rt. felhívására. A Diákhitel Rt. minden kereskedelmi banknak és hitelintézeti jogosítványokkal rendelkező takarékszövetkezetnek megküldte azt a felhívást.