A magyar diák magyar padtársat akar

2009. január 29., csütörtök 16:30

Hatezer magyar középiskoláson végzett felmérés szerint a diákok egyre kevésbé toleránsak és egyre jobban vonzódnak az erőszakos politikai megoldásokhoz.

Ősszel hatezer középiskolást kérdeztek meg társadalmi és politikai nézeteikről. 2005-ben már készült egy hasonló felmérés. A most ismertetett eredmény szerint az elmúlt három évben a diákok elfordultak a politikától, jobban utálják a politikusokat, és kevésbé fogadják el az etnikai különbségeket. A felmérést készítő ELTE Társadalomtudományi Intézete arra jutott, hogy a szolidaritás és a demokratikus értékek háttérbe szorultak. Egyre többen gyanakvóak, szkeptikusak, és jobban elfogadnának erőszakos politikai megoldásokat. Népszerűbb a vezérkultusz is.

A diákok több mint felét zavarná, ha cigány padtársa lenne, 2005-ben csak 44 százalék mondta ezt. Egy román padtárs 34, egy zsidó pedig 31 százalékot zavarna. Kínait 24, szlovákot 22 tűrne nehezen naponta maga mellett. A cigányokat a gimnazisták, a zsidókat a szakközép- és szakiskolások utálják jobban.

A diákok többsége szerint a demokrácia fő feladata a magánélet védelme. Második helyen a törvények betartása és a szólásszabadság áll. A fővárosi fiatalok 67 százaléka szerint bármiről és bármikor joguk van véleményt mondani. A vidékieknek csak 57 százaléka gondolja így.

Shopline

  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel