Friderika
10 °C
16 °C

Tőrrel és kampánnyal búcsúztatják az utolsó sorkatonát

2004.10.05. 19:52
Áfa nélkül több mint százmillió forintot költ a honvédelmi tárca az utolsó sorkatonák búcsúztatására, illetve az önkéntes haderőre való áttérésről szóló reklámkampányra. A leszerelő sorkatonák darabonként tizenháromezer forintos dísztőrt kapnak ajándékba.
Dísztőrrel és reklámkampánnyal búcsúztatja a honvédelmi tárca a sorozott hadsereget, írta keddi számában a Népszabadság. Bocskay István, a honvédelmi tárca kommunikációs főigazgató-helyettese az Indexnek azzal magyarázta az összességében áfa nélkül 105 millió forintba kerülő kampányt, hogy történelmi pillanat az önkéntes haderőre való áttérés. Bocskay emlékezetett arra, hogy a Magyar Honvédség 136 év után búcsúzik a sorkötelezettségtől.

A honvédelmi tárca az utolsó sorkatona leszerelése alkalmából egész októberben sugároztatja az erre az alkalomra készített reklámszpotokat, amelyek 120 alkalommal láthatóak a tévékben, illetve 321 alkalommal hallhatóak a rádiókban. A tárca e mellett ezer plakátot helyez el közterületeken.

A rádiós kampányra - amelynek része hosszabb információs magazinok szponzorálása is - valamivel több mint nettó harminc millió forintot fordítanak. A tévéreklámok legyártatására és sugárzására, valamint a közterületi plakátokra áfa nélkül 49 milliót költenek. Ez utóbbi feladatokat a Hey Reklám Kft., illetve a Media Zone Hungary Kft. alkotta konzorcium végezheti el. A rádiós reklámokat hat cég készíti, amelyeket tizennyolc vállalkozás közül választottak ki, de ezek névsora kedden délután nem állt a HM kommunikációs igazgatóságának rendelkezésére.

A kampány vége egy nagyszabású ünnepség lesz, amelynek részeként az utolsóként leszerelő 1971 sorkatona egy-egy dísztőrt kap ajándékba. Ezek gyártóját szintén közbeszerzésen választották ki, a nevét egyelőre nem sikerült megtudnunk, mindenesetre nettó 26 millió forintért vállalta a tőrök szállítását. Ez azt jelenti, hogy egy tőr több mint 13 ezer forintba kerül, persze ez az ár is áfa nélkül értendő.