Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Ismét a Demokratikus Roma Koalíció győzött

2003.03.02. 09:26
A megismételt országos cigány elektori gyűlésen is a Demokratikus Roma Koalíció (DRK) szerezte meg - két kivétellel - az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) mandátumait. Farkas Flórián közölte, hogy részt vesz az új OCÖ munkájában.
Az 53 fős testületben az ott eddig meghatározó Lungo Drom mostantól csupán két helyet mondhat magáénak; az utolsó előtti helyen került be Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, az OCÖ eddigi elnöke, a Lungo Drom vezetője, míg utolsóként a vele egy koalícióban induló Bogdán János.

Tekintse meg galériánkat a választásról
Klikk a képre!
Pálfi kiesett

A legtöbb szavazatot a DRK egyik vezetője, Horváth Aladár, a miniszterelnök romaügyi főtanácsadója kapta, aki a januári - a Legfelsőbb Bíróság által később megsemmisített eredményű - voksoláson még a 26. helyen végzett. A másfél hónappal ezelőtt a DRK-jelöltjeként a legnagyobb támogatást szerző Pálfi Miklós, aki azóta Harmadik Erő Szövetség néven saját koalíciót hozott létre, a testületbe jutáshoz szükséges voksok alig ötödét szerezte meg.

Az eredményhirdetést követően Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnöke arról beszélt, ezzel az elektori gyűléssel bebizonyosodott, hogy a magyarországi cigányság képes a demokratikus normák, a törvényesség tiszteletben tartásával választani. Horváth Aladár - elsősorban az elektoroknak mondva köszönetet, "méltóságteljes, higgadt, szép" közreműködésükért - annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a most megválasztott testületet ne ossza meg a kételkedés, a bizalmatlanság; mint mondta, az új OCÖ támogatni fog minden értelmes elképzelést.

Tekintse meg galériánkat a választásról
Klikk a képre!
Hozzátette, a szegénység enyhítését célzó programokat nem csak a romák, hanem minden erre rászoruló magyar állampolgár érdekében kívánják végrehajtani, jelezve egyben azt is, hogy fontos célnak tartja a választási törvény kisebbségeket érintő kitételeinek módosítását.

Számítanak a Lungo Dromra

Kolompár Orbán, a DRK-ban résztvevő Magyarországi Cigány Szerveztek Fórumának elnöke arról beszélt, hogy a következő ciklus egyik feladata a kisebbségi önkormányzatok megerősítése, s ebben a Lungo Drom szervezeteire is számítanak. "Lehetőséget fogunk teremteni, hogy mindenki hozzáférjen a munkához - fogalmazott Kövesi Vilmos, a szintén a DRK-ban induló Cigány Szervezetek Országos Szövetségének alelnöke.

Farkas Flórián segít

Részt vesz az új Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) munkájában és segíteni kívánja azt Farkas Flórián, s így tesznek majd a testületből most kikerült tagok is. Erről az OCÖ eddigi elnöke, a Lungo Drom vezetője kevéssel a választási eredmény kihirdetése után beszélt az MTI-nek nyilatkozva. Hozzátette: gratulál, jó munkát kíván mindazoknak, akiket szombaton választottak be a képviselő-testületbe. A politikus az MTI érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni arról, fontolgatja-e, hogy óvással él az elektori gyűlésen történtekkel kapcsolatban, mint tette azt a január 11-i választást követően.

A januári választást meg kellett ismételni

A január 11-én rendezett országos cigány önkormányzati választás előtt a Lungo Drom szövetsége számított az esélyesnek, de a helyszínen úgy tűnt, az ellenzéki Demokratikus Roma Koalíció nagyobb támogatottságot élvez. A Lungo Drom csalásra hivatkozva kivonult a teremből, így a Demokratikus Roma Koalíció tarolt. A Legfelsőbb Bíróság ezek után megsemmisítette az Országos Választási Bizottságnak az Országos Cigány Önkormányzat választásának eredményét jóváhagyó határozatát és elrendelte a választás megismételtetését.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.