Orbánné volt cégétől a csak ecetnek jó szőlőt is megvették

2005.08.25. 09:24
Sem a szakma, sem a bortörvény nem ismerte az aszúkra érvényes leggyengébb kategóriát, amit 2001-ben hozott létre a Tokaj Kereskedőház, derül ki a Népszabadságból. A gyengébb termést hozó évben a Szárhegy-dűlő Kft. tagjai így szabadultak meg a csak ecet készítésére alkalmas szőlőjüktől.

Az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház (TK) az Orbán-kormány időszakában Lévai Anikó résztulajdonában álló cégtől, annak tulajdonosaitól, illetve a Stumpf családtól több tízmillió forint értékben vásárolt szőlőt, írta két héttel ezelőtt a Népszabadság, amely most felesleges szőlőfelvásárlásokról ír.

A TK a gyengébb termésű 2001-es évben még a 13-15 cukorfokos, vagyis csak ecet készítésére alkalmas szőlőt is megvette. Az aszúkra érvényes, leggyengébb III. osztályt kettéosztották és ezer (45 és 49 mustfok között), illetve nyolcszáz forintot (40-44) fizettek érte.

A III. osztály alsó kategóriáját sem a szakma, sem a bortörvény nem ismerte, mondta az Orbán-család meggazdagodását vizsgáló bizottság előtt Kiss László vezérigazgató, aki szerint a felvásárlás miatt máig harmincezer hektoliter felesleget tárolnak. Hegedűs Zoltán, akkori vezérigazgató szerint viszont a gyengébb aszúból is jó bort lehet előállítani, akinek menesztéséhez éppen a "gyenge minőségű árualap" felvásárlása vezetett.

A legalsó kategóriába sorolható a Szárhegy-dűlő Kft. tagjai közül a Madarász Attila volt Postabank-elnök és Duda Attila által eladott aszú (ők fejenként félmillió forintot kaptak 624-624 kilóért, vagyis 801 forintot kilójáért).