Szilvásyék ügyeskedő cégbe vetették bizalmukat

2007.04.24. 13:41
Szilvásy György szerint az irányítása alatt álló NBH-t nem érinti, hogy a volt és jelengelegi titkosszolgálati tisztekkel működő Egymásért Egy-Másért Alapítvány a VPOP gyanúja szerint bűncselekményből származó pénzekből jótékonykodott, pedig az alapítvány fő támogatója nem csak egyetlen ügyben bukott meg. Az egykor szervezett bűnözéssel foglalkozó exrendőr, Földesi-Szabó László szervezetét dotáló cég, a Herba csoport vezetői ellen már több éve folyik eljárás, mert hajléktalanok nevére íratott cégekkel bűvészkedtek az élelmiszerimport tranzakciókban.

Már 2003 óta eljárás folyik a Herba csoport vezetői, köztük a tulajdonos-vezérigazgató, Pongó Sándor ellen, tudta meg az Index.

Ka-Ja ibrahim

A Csongrád megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán indult nyomozás 44 gyanúsított, többnyire hajléktalanok ellen, amikor kiderült, hogy élelmiszerimport ügyletekben működtek közre. Úgy tudjuk, hogy az időközben bírósági szakaszba került vizsgálatban azzal vádolták meg a Herba csoport vezetőjét, Pongó Sándort és ügyvédjét, hogy egy 20-30 cégből álló fiktív vállalkozás-hálózattal bővítették a behozatali kontingeseket. A többek között Ka-Ja, ABC, Food, Kalória fantázianéven jegyzett cégek közötti kormoly adómegtakarítással járó bűvészkedés a többség számára ügyészi megrovással ért véget, 13 személy ellen azonban vádat emeltek. A Szegedi Városi Ügyészség 2004. november 18-án kelt vádiratában 28 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat - közölte az Index kérdésére Bariné Tóth Éva, az ügyészség szóvivője. A vád szerint a beszervezett homeless-ek havi 200 ezer forintos fizetségért valótlanul nyilatkoztak a többnyire élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó kft-k társasági szerződéseinek aláírásakor, hogy milliós nagyságrendű törzsbetéttel lépnek be tagként.

Ellenük nincs eljárás

A titkosszolgálatokat felügyelő kancelláriaminiszter, Szilvásy György a palamentben hétfőn azzal védte meg az alapítványban közreműködő volt és jelenlegi NBH-s tiszteket, hogy ellenük nem indult eljárás. A VPOP múlt vasárnap helyezte előzetesbe Földesi-Szabó Lászlót, a Mehmet Károlyt hazahozó Egymásért Egy-Másért Alapítvány vezetőjét, és a szervezettel évek óta gazdaságilag összefonódott cég, a Herba csoport vezetőit, mert a gyanú szerint az adományként behozott több ezer tonna élelmiszert kiskereskedelmi láncoknál értékesítették, és ezzel több mint egy milliárd forint adót spóroltak meg maguknak.

Nem hallottak róla

A vámosok akciója után szabadlábon maradt alapítványi kurátor, a korábban az NBH jogi osztályán dolgozó Simon Ibolya az Index kérdésére a múlt héten azt állította, hogy a karitatív szervezetnél nem tudtak visszaélésekről. Arról, hogy tudatában voltak-e a Herba csoport korábbi ügyeinek, Simon Ibolyát nem tudtuk megkérdezni, mert külföldön tartózkodik. Az előzetesben lévő Földesi-Szabó László, a '80-as években a BRFK betörési csoportját, majd a Nemzetközi Szervezett- és Kábítószer-bűnözés Elleni Szolgálat szervezett bűnözés elleni alosztályát erősítő exnyomozó ügyvédje, Radács Gyula viszont azt állította, hogy nem hallott még arról, hogy védence partnereinek az élelmiszerüzlet területén már korábban is meggyűlt a bajuk a hatóságokkal.

Szilvásytól egyenlő távolságra

A főként Thaiföldről behozott élelmiszerek eladásából befolyt pénzből az alapítvány nagy csinadrattával a Szilvásy György testvére, Szilvásy István által irányított BM-kórházat támogatta március 15-én. Az alapítvány tevékenységét segítette a miniszter másik testvére, Szilvásy Péter is. Az alapítványnál dolgozik a Szilvásy felügylete alatt működő NBH tisztje, Gyarmati György is, és éppen Gyarmati osztálya szállt ki a Magyar Nemzet egyik újságírójához, aki néhány nappal korábban Szilvásy lakása után érdeklődött.