Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Egérút-per: a fővárosnak fizetnie kell

2003.10.17. 11:56
Az Info Rádió értesülései szerint megszületett az első jogerős ítélet az úgynevezett Egérút-perekben: a fővárosi önkormányzatnak több mint tízmillió forintot kell kifizetnie egy XI. kerületi lakos részére kártérítésként. A felperes azt kifogásolta, hogy a dél-budai tehermentesítő út megépítése jelentősen csökkentette családi házának értékét. A fővárossal szemben jelenleg 6 ilyen per folyik, összesen 252 felperessel.
Másodfokon is megítélte a bíróság szeptember 13-án egy XI. kerületi Szeghalom úti lakos kárigényét a fővárosi önkormányzattal szemben - értesült az Info Rádió. A felperes szerint családi házának értéke jelentősen csökkent az úgynevezett Egérút megépítésével, ezért 10 millió 800 ezer forintos kártérítést követelt. A bíróság nem fogadta el a főváros jogászának érvelését, miszerint az ingatlanra a beruházás jó hatással volt, mert közművesítették a környéket, kiépítették a közvilágítást, sőt buszmegállót is kapott a terület.

Az sem számított, hogy az önkormányzat az építési engedély, valamint a szükséges szakhatósági hozzájárulások birtokában építette az utat. A bíróság szerint a főváros nem tudta bizonyítani, hogy jogszerűen járt el, ítéletét pedig a Ptk. 339. paragrafusára alapította, amelynek lényege: aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni.

Az Info Rádió értesülései szerint a fővárosi önkormányzat ellen jelenleg 6 ilyen jellegű kártérítési per folyik, részben összevontan, összesen 252 felperessel. Ebből öt a XI. kerületi Dél-Budai tehermentesítő úttal kapcsolatos, egyet pedig egy Nagykőrösi úton élő lakos indított. A felperesek ugyanarra a jogszabályra hivatkoznak, mint a pernyertes Szeghalom úti háztulajdonos.

Egy főpolgármesteri hivatali belső feljegyzés szerint az önkormányzatnak fel kell rá készülnie, hogy az ítélet lavinát indíthat el, ami veszélyeztetheti a jövőben a közlekedési beruházásokat. A dokumentum hivatkozik arra az 1998-ban meghozott tulajdonosi bizottsági döntésre is, amely szerint a képviselők felkérték a polgármestert, hogy dolgozzon ki egységes eljárási rendet az útfejlesztéseknél érintett lakosság kártalanítására. Ilyen rendelet máig nem készült.

A feljegyzés azt javasolja, ha a további perekben is elmarasztaló ítélet születik, akkor jogszabálymódosítást kell kezdeményezni. Ez kizárná az útépítő önkormányzat kártérítési felelősségét. Sőt, a javaslat felvet egy további lehetőséget, mégpedig azt, hogy a közút fejlesztése alapján előnyökhöz jutó ingatlantulajdonosok plusz fejlesztési hozzájárulást fizessenek a kártérítési felelősség ellensúlyozására. A főpolgármesteri hivatal ez utóbbi ügyben már lépett is: elküldte véleményezésre a Belügyminisztériumnak a fejlesztési területek értéknövekedésével kapcsolatos szakmai koncepcióját. A lépést a feljegyzés azzal magyarázza, hogy a közútfejlesztés forrásigénye jelentősen megnövekedhet, ha a kártalanítás általánossá válik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!