Miklós
-7 °C
4 °C

Az egyházi iskolákért aggódik a Fidesz

2004.11.11. 12:23
Fideszes képviselők szerint diszkriminatív, törvénysértő az Oktatási Minisztérium tervezete, amely hátrányos helyzetbe hozza az egyházi iskolákat. Harrach Péter úgy véli, az egyházi iskolák jövőre összesen 20 százalékkal kevesebb támogatást kapnának, mint az ugyancsak alulfinanszírozott állami oktatási intézmények.
A jövő évi költségvetésben az egyházi iskolák összesen 20 százalékkal kevesebb támogatást kapnának, mint az ugyancsak alulfinanszírozott állami oktatási intézmények, mondta Harrach Péter fideszes politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A fideszes politikus az Index érdeklődésére elmondta, az Oktatási Minisztérium - szerinte tévesen - arra hivatkozva akarja jövőre az egyházi iskolákba járó gyerekek után járó költségvetési támogatást csökkenteni, hogy eddig több pénzt kaptak, mint az önkormányzati fenntartású oktatási intézmények. Megjegyezte, hogy eddig az egyházi iskoláknak járó normatívát az önkormányzati intézményeknek járó közvetlen állami támogatás átlagából számolták ki, de most egy ennél alacsonyabb összeget javasolnak.

Az egyházi iskolába járó gyermekeket 2005. január elsejétől a költségvetési törvényben megállapított normatívák bizonyos köréből - törvénysértően - kizárják. Harrach Péter elmondta, hogy a tárca nem adna támogatást az egyházi iskoláknak a bejáró diákok után.

Hátrányos helyzet

Semjén Zsolt fideszes politikus a sajtótájékoztatón közölte, az egyházi iskolákat sújtó elvonás diákonként minimum 84, maximum 110 ezer forintot jelent. Sérelmezte, hogy az egyházi iskolákba járó gyerekek nem kaphatnak az önkormányzati iskolába járó gyerekekével megegyező kiegészítő támogatást.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy a statisztika szerint az önkormányzati iskolába járó diákok 18 százaléka szorul kedvezményes étkeztetésre és iskolai tankönyvtámogatásra, az egyházi iskolákban azonban ez az arány 44 százalékos.

Az egyházak tiltakoznak

Az egyházak az oktatási tárca terveinek ismertté válása óta tiltakoznak a javaslat ellen, felvetve azt is, hogy az Alkotmánybírósághoz fognak fordulni.

Veres András püspök kedden azt kérte a katolikus iskolák vezetőitől, hogy a tanárok és a diákok imádkozzanak mindennap "az egyházi iskolákat ellehetetlenítő szándék" megszűnéséért. A felhívásában rámutatott arra, ha megvalósul, amit az Oktatási Minisztériumtervez, és gyermekenként csak 100-110 ezer forintot kapnak iskoláik jövőre, akkor az az ideihez képest 3-3,5 milliárd forinttal kevesebbet jelent majd, nem beszélve az inflációról.