Vilma
-7 °C
4 °C

A szavazók elégedetlenek a parlamenttel

2005.02.03. 12:09
Egyre elégedetlenebb a magyar lakosság a parlament munkájával, állapította meg az a közvélemény-kutatás, amelyet az Országgyűlés Hivatalának megbízásából végzett a Magyar Gallup Intézet. A felmérés eredményét csütörtökön Budapesten ismertette Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Hideg Gergely, a Gallup kutatási igazgatója.
A tavaly decemberben ezer ember megkérdezésével, reprezentatív mintán végzett felmérés eredménye szerint a lakosságnak csak kis hányada érdeklődik a parlamenti munka iránt, és az elmúlt két évben is tovább csökkent ez az érdeklődés.

Megváltoztatnák a parlament összetételét

Az Országgyűlés munkájával összességében a megkérdezettek közel fele (45 százaléka) elégedetlen, vagy nagyon elégedetlen, 46 százalékuk közepesen elégedett, és mindössze 6 százalék mondja azt, hogy elégedett, vagy nagyon elégedett. Az elégedettség mértéke 2004 decemberében a százas skálán 38 pont volt, szemben a két évvel korábbi 49 ponttal.

Ezzel párhuzamosan nőtt a parlament összetételének megváltoztatását szorgalmazók aránya. Most az emberek 82 százaléka kívánja a képviselők számának csökkentését, 70 százalékuk pedig a civil szervezetek döntéshozatali súlyának növelését.

Szilinek figyelmeztető

"Számomra figyelmeztető momentum, hogy (...) a parlament presztízse folyamatosan csökkent. (...) Nekünk is meg kell gondolni, hogy a civil szerveződéseket, civil közösségeket hogyan vonjuk be a döntéshozatalunkba" - mondta Szili Katalin az Országházban tartott sajtótájékoztatón.

A parlament honlapjának látogatottsága a lakosság 22 százalékát kitevő rendszeres internetezők körében viszonylag magas, 30 százalékos. Az országgyűlési képviselői foglalkozás presztízse a Gallup felmérése szerint elmarad az ügyvédek, az egyetemi tanárok, a kórházi orvosok, a közgazdászok és az informatikusok presztízse mögött, de megelőzi a középiskolai tanárokét, az újságírókét és a könyvtárosokét.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.