Faxokkal bombáznák Orbán Viktort Ligetvári megmentéséért

2000.11.09. 14:41
,,A néhány hónappal ezelőtt kinevezett miniszternek köszönhetően végre szakmai munka kezdődött a két éve ,,fagyott" tárcánál - áll abban a közleményben, amelyet tizennyolc környezetvédő szervezet adott ki a napokban. Szerintük a miniszter hazai és nemzetközi szinten is sokat tett a környezetpolitikáért, tervezett utódja, Turi-Kovács Béla nem rendelkezik azzal a szaktudással és tapasztalattal, mint Ligetvári Ferenc.
Dr. Ligetvári Ferenc
Nemzetközi szinten is sokat tett a környezetpolitikáért
,,Orbán Viktor átvilágítást szorgalmaz a korrupció ellen, miközben annak a miniszternek a menesztését fontolgatja, aki pont ezt csinálja a saját tárcájánál" - jegyezte meg Foltányi Zsuzsa, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. - Épp ezért ez már nem csak a szakma kérdése, hanem a demokráciáé is.

A 18 aláíró szervezet kéri az ország ,,felelős politikusait", hogy mérlegeljék, mit kockáztatnak azzal, ha tovább gyengítik az állampolgároknak a demokráciába és megválasztott vezetőik szavahihetőségébe vetett bizalmát. A zöldek olyan akcióra szeretnék felszólítani a velük egyetértő állampolgárokat, hogy faxolják el a tiltakozást a miniszterelnöknek.

,,Csigavér!"

Orbán Viktor tegnap kijelentette, hogy döntése két- három napot vesz igénybe. Ezalatt konzultál az ,,érintettekkel", azaz Ligetvári Ferenccel, Torgyán Józseffel és Turi-Kovács Bélával.
- Csigavér! -nyugtatta a kormányfő az érdeklődő újságírókat.

Turi-Kovács Béla
A környezetvédő szervezetek szerint nem rendelkezik azzal a szaktudással és tapasztalattal, mint Ligetvári Ferenc.
Turi-Kovács Béla megvárja a miniszterelnök döntését, és csak azután hajlandó nyilatkozni - közölték a jelölt titkárságán. Az SZDSZ szerint a miniszterelnököt politikai, erkölcsi felelősség terheli mindazért, amit az agrárszférában és azért is, amit más területeken tapasztalunk a kisgazda politikusoktól.

- Orbán Viktor kötött koalíciót Torgyán Józseffel, ő hozta be a hatalomba a Független Kisgazdapártot - nyilatkozta korábban Demszky Gábor.

A szocialisták is arra kérik a kormányfőt, hogy ne menessze Ligetvárit, amíg nem tisztázódnak a környezetvédelmi tárca és a Környezetgazdálkodási Intézet kétes ügyei.

Más szempontok

A Magyar Hírlap információi szerint Orbán Viktor bírált egyes FIDESZ- képviselőket a koalíciót gyengítő nyilatkozataik miatt. Illés Zoltánt, a FIDESZ alelnökét azért marasztalta el, mert kiállt Ligetvári mellett. Illés Zoltán annyit mondott a sajtónak, hogy a miniszterelnöknek nem csupán a környezetvédelem ügyét, hanem más szempontokat is figyelembe kell vennie, ezt pedig tiszteletben tartja.

Nyílt levél
A környezet- és természetvédelem ügyeivel foglalkozó civil szervezetek döbbenten értesültek arról, hogy Torgyán József FKGP-elnök meneszteni kívánja a környezetvédelemi minisztert. A hazai közvélemény ismét a Környezetvédelmi Minisztériummal kapcsolatos botránytól hangos.

Egy korrupciós ügyektől és összefonódásoktól terhes közéletben, amikor maga a miniszterelnök is a teljes politikai elit átvilágítására készül, éppen annak a miniszterének, Ligetvári Ferencnek a felmentését latolgatja, aki az elmúlt hónapokban a legtöbbet tette tárcája átláthatósága és tisztasága érdekében.

A néhány hónappal ezelőtt kinevezett új miniszternek köszönhetően végre szakmai munka kezdődött a két éve ,,fagyott" tárcánál. Miniszterségének rövid ideje alatt Ligetvári Ferenc nemzetközi szinten is sokat tett a hazai környezetpolitika megtépázott hírnevének helyreállításáért.

Kérjük felelős politikusainkat, hogy mérlegeljék mit kockáztatnak azzal, ha tovább gyengítik az állampolgároknak a demokráciába és megválasztott vezetőik szavahihetőségébe vetett bizalmát.

Az alábbi szervezetek nevében:
Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület
Életfa Környezetvédelmi Szövetség
E-misszió Egyesület
Energia Klub
Föld Napja Alapítvány
Független Ökológiai Központ Alapítvány
Göncöl Szövetség
Hulladék Munkaszövetség
Levegő Munkacsoport
Kiss Ferenc Csongrád megyei Természetvédelmi Egyesület
Magyar Madártani Egyesület
Magyar Természetvédők Szövetsége
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért
Ökotárs Alapítvány
Reflex Környezetvédő Egyesület
Somogy Természetvédelmi Szervezet
Világ Természetvédelmi Alap (WWF)