Ambrus
-7 °C
3 °C

Eltemették Zámbó Jimmyt

2001.01.20. 17:00
A ravatal előtti többezres fejhajtás a gyásznak szólt, a temetésen való részvétel pedig a kiváncsiságnak. A csepeli Rákóczi tér a szertartás közben hangtalan, tízezer ember áll egyik lábáról a másikra, és nyomja nagyujját az előtte állók lágy testrészeibe. A szemek a projektort keresik, virág csak elvétve akad a kezekben, egyetlen dolgot akar a tömeg: olyan temetési ceremóniát látni, amely még nem volt e hazában, és amely beépülhet az anekdotakészletbe. A lovashintó, a fehér rózsából formált korona, a sárga 'J' betűs virágcsokor, a párnán hozott korona tökéletes kellékek: nem hiába volt a sorbanállás.
A rendőrség kordonai, valamint a biztonsági őrök fekete serege kellően ijesztő
A HÉV-en délelőtt Csepel felé többen utaznak, mint Pest felé, de Zámbó Imre temetése után ez pont fordítva lesz - fogalmazódott meg az első gondolat az Index stábjában, miután belépett Szigetországba. Amilyen egyszerűek a tudósítóink, olyan egyszerű, és rendezett volt Jimmy temetése, sehol harcias, és koporsó után nyúló rajongók, mindenki méltóssággal jött, és senki sem lépte túl a határokat. Bár valljuk be, ez nehéz lett volna, ugyanis a csepeli görögkatolikus templomnak közelébe sem lehetett jutni, a rendőrség kordonai, valamint a biztonsági őrök fekete serege kellően ijesztő. Próbálkozók viszont vannak, a környező házak kerítésein akarnak közelebb jutni, míg le nem parancsolják őket.

Rikkancsok és árusok

Néhányan idegesek, reggel nyolc óra várnak. A helyük körbezárt territórium.
,,Na nem kéne felírni, nem nekünk lesz" - mondja az ijedt férfi, már nem is olyan udvarias, és a Jimmy emlékkönyv példányait a háta mögé dugja. A 350 forintos kiadványban a szertartás ütemterve, mellette három Jimmy-dal, valamint Prodán Gábor esperes végszava, amelyben reméli, hogy szívünkön viseljük a templom sorsát. A könyv lassan fogy, nem így a rikkancsok által felkínált bulvársajtó példányai. Mindegyikben találni némi exkluzivitást, ,,hát ez azért már mégiscsak túlzás" - erősíti meg az ellenállásunkat egy bicegő néni, és ránk mosolyog.

,,Óvodásokat kell azzal etetni, hogy véletlen baleset" - magyaráz egy férfi, hangja tíz méterre eljut, a fejek állásából legalábbis erre következtetünk. Néhányan idegesek, reggel nyolc óra várnak. A helyük körbezárt territórium, ,,hugyozni is úgy megy az ember, hogy valaki foglalja" - avat be a szükséges óvintézkedésekben az egyik rajongó.

Kozsó és a riasztó

Szögyényi ügyvéd úr jött legutoljára
,,Éjszaka nem akart szűnni a sor, reggel hat óra tájban volt egy kis nyugalom" - meséli az egyik szomszéd, de már nem figyel, dél van, meghúzták a harangot. A kettőből egy szól, ércesen, a biztonsági emberek megzavarodnak egy pillanatra. Gyors intézkedés, most már minden a helyén van, például Szögyényi ügyvéd úr Hondája is, amelynek PTK-001 rendszámát ötven méterről is kiszúrni. Ő jött legutoljára. A hangfalakból megszólal Prodán esperes, és vélhetően pontos liturgia szerint haladunk egyre beljebb a délutánba. Aztán Tóth Mihály polgármester beszél, hogy ,,Csepelnek még inkább fáj a művész elvesztése", de kint semmi reakció, tülekedés és néhány tejeszacskópapírból kihúzott szalag eltüntetése. Kozsó köszönését még hallani, de innentől kezdve csak egy fehér Chrysler duda-vinnyogás-duda metodika szerint felépült riasztóját, amely ötször szólalt meg, mindig hosszabb és hosszabb percekre.

Hozzák a koporsót

Az esperes diszkréten várakozik
Percre pontosan egy órakor újra kondult a harang, feltűnő motoszkálás a sorok között, a házifotósok és a Csíííz-rajongó házivideósok benyomulnak a tömeg elé. A harang sokáig szól, közben felvezetik a gyászhintót, bakján a környék legdélcegebb gyászhuszárával, plusz a két mattfekete ló mellett vigyázó lóvezetővel. A lovakon melegítő, sarkukban arany hímzésben egy-egy korona. A virágokat kihozzák a templomból, egyre nagyobbak, a kereszt alakút, valamint a fehér rózsából kreált koronát már négyen emelik az egyik autó tetejére. Az esperes diszkréten a lovak mellett várakozik, de hátul már látszik a koporsót vivők csoportja, élükön egy párnán hozott korona őrével. Egyre közelebb érnek, mögöttük a család, özvegy, testvérek, utána eddig ismeretlen családtagok, végül az ismertebb nem családtagok. A gyászhuszárok rutinosan rakják be a koporsót, a harang elnémul, közben pedig egy galamb is száll a templom tetejére, igaz nem fehér, pedig az lett volna az igazi.

A menet

Néhány ismert arcú, de könnyen felejthető név
A családtagok sírnak, a tömeg feszeng, érzi, hogy mindjárt vonulhat, de a testőrök még a fotósokat is eltessékelik a hintó mellől. Az megindul, három rendőrautót követ, a hintó mögött a család, és a rokonok, újabb autó, utána Delhusa Djon, Schmuk Andor, Szőgyényi József, Fásy Ádám, valamint Pásztor László, és néhány ismert arcú, de könnyen felejthető név.

A tömeg beszabadul, már a mellékutcából is csatlakoznak a menethez, sokan összesúgnak: ilyen énekesünk nem lesz még egy. Egy hölgy elmeséli, hogy ő azért jött, mert látni akarta, mennyien vannak, és a sejtelem szerint sokan gondolkoztak hasonlóan. Öt perc múlva már üres a templomtér, csak a munkások rendezgetik a terepet. Ekkor a tudósító észrevette gyerekkori futballtársát, ,,fekete gyöngyszemnek" hívták akkoriban, gyors volt, mint a szél, és minden egyes fokozatváltásnál hangjával utánozta a sebesség egyre élesebb hangját.

Bimbi volt az első, aki beállt a menetbe, ránevetett a nőjére: látod megmondtam, hogy nem hiába utaztunk százötven kilométert.