Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

A szabad demokraták erkölcsi leépülése

2004.08.18. 10:43
Eörsi István múlt héten vasárnap jelentette be, hogy kilép a Szabad Demokraták Szövetségéből, mert a párt legfelső testülete "erkölcsi menlevelet" adott Wekler Ferencnek, a parlament alelnökének, aki családjával együtt negyedmilliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott szőlőtelepítésre. Interjúnk az íróval.
Ha jól értem Kuncze Gáborhoz írt levelét, melyet a Népszabadságban megjelentetett, ön azt mondja, Medgyessy Péter D-209-es ügyekor a szabad demokratáknak legalább morális kifogásaik voltak, bár taktikai megfontolásból elcsendesítették erkölcsi érzéküket, most viszont Wekler Ferenc ügyében az ügyvivők egyenesen arra jutottak, hogy ami törvényes, az erkölcsös is.

A Medgyessy üggyel kapcsolatban csak azt állítottam, hogy a benne rejlő erkölcstelen elemet, tehát azt, hogy Medgyessy elhallgatta a választók elől ügynök múltját, a szabad demokraták ha el is fogadták, de legalább erkölcsileg nem igazolták. Wekler Ferenc nagy összegű vissza nem térítendő támogatása esetében az ügyvivői testület úgy foglalt állást, hogy Wekler csak élt, de nem visszaélt a lehetőségekkel. Mármost az a baj, hogy ha a parlament alelnöke ilyen esetben él a lehetőségeivel, akkor már vissza is élt velük erkölcsi értelemben. A választók soha nem fogják megérteni, hogy az általuk a legmagasabb helyek egyikére delegált ember hogyan ragadtathatja magát ilyesmire.

Megint más kérdés, hogy azóta Bauer Tamás, Gusztos István és mások az akció törvényességét is erősen vitatják. A képviselők jogállásáról szóló 1990-es törvény a parlament elnökéről és elnökhelyetteseiről ugyanis azt mondja, hogy a szerzői jog védelme alá eső munkán kívül semmilyen más jövedelemszerző tevékenységet nem folytathatnak. De engem mégsem ez mozdított ki ebből a pártból, hanem az, hogy mindenki érzi, itt valami nincs rendjén, mégis erkölcsi felmentést adott a legfelsőbb párttestület.

Kuncze Gábor még vasárnap válaszolt levelére. "Az SZDSZ ügyvivői testülete azt mondta, hogy Wekler Ferenc nem élt vissza a lehetőségekkel, hanem élt a lehetőségekkel és morális kérdésekben nem foglalt állást" - idézte a pártelnököt az MTI. Ha akarom, ezt könnyen úgy értem, nem mondtak ők semmiféle olyan bonyolultat, hogy a törvényesség és a moralitás egybeesik, hanem igazából valami sokkal durvábbat: az ügyvivői testület nem érzi szükségét, hogy erkölcsi normákkal bíbelődjön Wekler Ferenc tettének megítélésekor.

Kuncze Gábor azt mondta, Wekler nem élt vissza törvényes lehetőségeivel. Ezek szerint az erkölcsi problémát már fel sem kell vetni. Ez az új, ezt nem mondták régen. És meggyőződésem szerint egyébként Kuncze mentalitásától is idegen. Tehát valamilyen okának kell lenni, amit nem tudunk.

Az ügy kirobbanásakor Kuncze még úgy fogalmazott, hogy valószínűleg lesznek politikai következményei, és szeretné, ha ezek Wekler Ferencre, nem pedig az SZDSZ-re hárulnának.

Úgy tűnik, mára beletörődött abba, hogy az SZDSZ-re háruljanak. És fognak is, mert ez a dolog megúszhatatlan, széles hullámokat fog vetni. Nem a nagysága miatt, mert az egész ügy piti. És Wekler politikai személyisége sem érdemelne sok szót, mert nem nagyon van neki, legfeljebb nagyon ügyes üzleti személyisége. Azért érdemel sok szót, mert egy olyan határt lépett át az SZDSZ, ami a teljes eddigi identitását megkérdőjelezi.

A rendszerváltás óta sokszor végignézhettük, politikusaink hogyan áldozzák fel maradék idealizmusukat a szakma oltárán. Levelében mintha kicsit védekezne is, hogy lassan az SZDSZ-ben fantasztának nevezik azt, aki kitart az eszményei mellett.

Ez nem védekezés. Ez majdnem idézet Pető Iván egyik interjújából, amelyben a tőle korábban megszokott szellemi színvonaltól messze elmaradva szó szerint azt kárhoztatja, hogy néhányan nem akarnak belesimulni a többségbe. Ezt mondja egy volt ellenzéki. Ebből arra kell következtetnem, de hát nem először, hogy még a demokratikus ellenzékhez tartozó mag ethoszát is kikezdte ez a tizenöt év. Közülük is jócskán akadnak, akik nem képesek arra, hogy ne idomuljanak a politikai élet és a politikai vezető réteg általános erkölcsi állapotához.

Levelében azt állítja, hogy formálissá vált a pártban a demokrácia, mióta az országos tanács tagjainak fele hivatalból jut szavazathoz.

Mint egy barátom felhívta a figyelmemet, azokat is választották, akik delegált jogon kerülnek be az országos tanácsba. Ez igaz. Járási, kerületi, megyei szervek választották saját képviseletükre vagy vezetésükre. Tehát nem országos szervbe választották őket. Azáltal, hogy automatikusan bedelegálódnak az országos tanácsba, az országos tanács felét olyan emberek teszik ki, akik mégis csak közvetlenül meg egzisztenciálisan függnek a pártvezetéstől. Ezzel eleve biztosítva van a mindenkori pártvezetés többsége bármilyen kérdésről legyen is szó. És csakugyan, mióta ez a rendszer van, nem volt olyan szavazás, ahol Magyar Bálint vagy Kuncze Gábor kisebbségben maradt volna. Ezzel lényegében formálissá változott az egész demokratikus felépítés, mely azon alapult, hogy az országos tanács képes lefele és fölfele is, az ügyvivői testület felé is ellenőrző, javaslatokat megfogalmazó szerepre, vagyis a politikát konkrétan és gazdagon befolyásolni tudja.

Bauer Tamás és Gusztos István kezdeményezte az országos tanács összehívását. Készítettek is egy határozati javaslatot, melyben Weklert visszahívnák tisztségéből. Ezek szerint a jelenlegi felállásban nem sok lehetőséget lát arra, hogy a szabad demokraták kissé alaposabban átbeszéljék ezt a problémát és kifinomultabb választ adjanak rá?

Arra látok esélyt, hogy beszéljenek róla, elemezzék. De hacsak valamilyen más meggondolás a párt legfelső vezetőit nem bírja rá, hogy álláspontjukat megváltoztassák, Bauerék kezdeményezése bizonyára el fog bukni.

Tud bármiféle magyarázatot arra, hogy a szabad demokraták vezetését ennyire nem érdekli, milyen következményekkel járhat, ha megmutatják, ők bizony nem bíbelődnek erkölcsi kérdésekkel politikusaik tetteinek megítélésekor?

Ennek nagyon hosszú története van, és történész kellene a megválaszolásához. Kezdetben, még jóval Kuncze előtt, az volt a baj a párt irányvonalával, hogy a vezetés abból indult ki: a mi nézeteink, például a cigánykérdésben vagy a vallás kérdésében, nem élvezik a társadalom többségének támogatását. Éppen ezért nagyon gyakran úgynevezett pragmatikus okból nem mertünk vállalkozni saját eszméink képviseletére, mintha ezek szégyenletes dolgok lettek volna. Pedig öt százaléknál jóval több ember értett volna egyet az elveinkkel, ha ezeket bátran merjük képviselni. Itt kezdődött a párt gyakorlati eltávolodása saját ideológiájától és a demokratikus ellenzék etikai hagyományaitól. És ez aztán már csak folytatódott azzal, hogy bennünket is utolért az elvtelen önzés, nyerészkedés, lakáskölcsönök megkaparintása, lukratív tudományos társaságok alapítása, ami igazából ennek a pártnak az erkölcsi tartását szétveri.

Itt van mondjuk a Habsburg Intézet. Mi köze a Szabad Demokraták Szövetségének mint hagyománynak a Habsburg házhoz? Ha mondjuk egy liberalizmustörténeti intézetet akarnának alapítani, vagy akár a feldolgozatlan magyar liberális hagyományt próbálnák feltárni, az rendben lenne. Tehát tudtunk volna valamit találni, ami közel áll hozzánk. De nem. Ez nyilvánvaló buli, melyben az egész Habsburg birodalomból össze lehet szedegetni a pénzeket.

De ez csak egy példa. A lényeg az, hogy nagyon sok apró mozzanat készítette elő ezt a döntést, amelyik végül kimondja, hogy ami törvényes, azt nem lehet erkölcsileg se kifogásolni. És ez az a pont, ahol nekem vennem kell a kalapom. 1956 november 4-én, amikor bejöttek az oroszok Kádár Jánossal a tenyerükön, fiatalemberként elhatároztam, hogy mindig megkülönböztetem a legális és a morális szférát, és ha a kettő összeütközésbe kerül, akkor a moralitás oldalára próbálok állni. Azt hiszem, ezt egész következetesen csináltam. És most már vén ember vagyok, és nincs kedvem változtatni erkölcsi alapelveimen.

Elég keresetlenül fogalmazott a magyar jobboldalról.

Ha olyan parlamenti jobboldalunk lenne, mint amilyen Németországban és Franciaországban van, akkor se megvetést, se undort nem éreznék. Végül is csak abban különbözne az én nézeteimtől, hogy más a hagyományokhoz való viszonya, beleértve a hagyományokba esetleg a családi struktúrát is. Ezek nagyon fontos különbségek, lehet rajtuk vitatkozni, de nem teszik szükségessé, hogy az ember a másik felet erkölcsileg elítélje. Kelet-Európában azonban nem ez a második világháború után kialakult jobboldaliság van divatban. Az ugyanis tanult a hitlerizmusból, a modern kapitalizmus tanulságait gazdaságilag és szociálisan tudomásul vette, és sokszor nagyon termékenyen alkalmazta. A kelet-európai jobboldal, benne a miénk, viszont a két világháború közötti kelet-európai jobboldal szerves folytatása, mintha a két kommunista generáció, ami közbeiktatódott, nem is létezett volna. Ennek a társaságnak semmilyen formában nem akartam a kedvében járni, és ez nagyon sokáig visszatartott a kilépéstől.