Natália
-3 °C
7 °C

Közös séták Erdő Péterrel

2002.12.08. 19:06
Kapcsolódó cikkek (1)
Erdő Péter, az új Esztergom-budapesti érsek kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, világszerte elismert egyházjogi szakember, aki sokat tett a magyar állam és az egyház kapcsolatainak rendezéséért - mondta vasárnap Németh László, a Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora.
Németh László emlékeztetett arra, hogy Erdő Péter először a hetvenes évek végén volt a római Pápai Magyar Intézet növendéke, abban az időben szerezte doktorátusát a Lateráni Egyetemen. Jogi dolgozatában éppen az esztergomi prímás jogállásának kérdésével foglalkozott.

Együtt voltak ösztöndíjasok

Később, 1986-87-ben együtt voltak ösztöndíjasok ugyanebben az intézményben. Erdő Péter akkor kezdett tanítani latin nyelven a Gregoriana Pápai Egyetemen. Számos előadást tartott, több tudományos cikket jelentetett meg különböző folyóiratokban, elsősorban egyházjogtörténettel és a jogforrásokkal foglalkozott.

A rektor felidézte akkori közös sétáikat, amelyeken azt tervezték, milyen feladatokkal fognak megbirkózni hazatérésük után. Erdő Péter akkor vetette fel, hogy egyházmegyei zsinatot kellene tartani. Ezt az ötletet Paskai László bíboros fel is karolta, és 1994-ben megrendezték ezt a fórumot, amely Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat óta az első volt a maga nemében. Erdő Péter az egyházmegyei zsinat előkészítésében és lebonyolításában egyházjogi szakértőként vett részt, Németh László pedig a bíboros titkáraként egyben a zsinat titkára is volt.

Rendkívül kiterjedt kapcsolatok

A PMI rektora visszaemlékezik egy harmadik időszakra is, amelyet az újonnan kinevezett érsekkel együtt töltött, ez pedig öt évvel ezelőtt kezdődött, amióta Németh László a római egyházi intézményt vezeti. Mint elmondta, Erdő Péter rendszeresen járt Rómában ebben az időszakban, 2000-ben szentelte őt püspökké a pápa. Ekkor épített ki rendkívül kiterjedt kapcsolatokat, rengeteg tanítvány járt a szemináriumaira.

Németh László - aki hálás a gondviselésnek, hogy Paskai László bíboros mellett dolgozhatott a magyarországi rendszerváltás után - rendkívüli dolognak tartja, hogy az új Esztergom-budapesti érsek viszonylag fiatalon, ötvenévesen került ebbe a magas tisztségbe, és meggyőződése, hogy az új érsek elődjének munkájára fogja építeni jövendő tevékenységét. A PMI rektora azt is előnyösnek tartja, hogy Erdő Péter az esztergomi egyházmegyében kezdte tanulmányait, ott nőtt föl, így most nem kell külön megismerkednie az egyházmegye tagságával és múltjával.

Az újonnan kinevezett érsek sokat tett a magyar állam és a katolikus egyház kapcsolatának rendezéséért is, a tárgyalásokon a Szentszék részéről felkért szakértő volt a vatikáni vegyesbizottságban, jelentős szerepe volt a Szentszék és a magyar állam között létrejött megállapodás előkészítésében.

Ha minden a szokások szerint alakult, Erdő Péter várhatóan 2003. június 29-én veheti át a pápától az érseki palliumot - mondta az MTI-nek Németh László.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.