Hedvig
7 °C
23 °C

Nevetséges feladatok a matekérettségin

2008.05.06. 18:55
A Fazekas Gimnázium matematikai munkacsoportjának vezetője szerint túl könnyűek voltak az idei matematika érettségi feladatai, azok közül néhányat egy általános iskolás is megoldhatna.

"Túlságosan könnyűek voltak az idei matematika érettségi feladatok" - véli Laczkó László, a budapesti Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium matematika munkaközösségének vezetője, aki az Inforádiónak nyilatkozott.

"Ha fél kiló narancs 75 forintba kerül, hány kiló narancsot kapunk 300 forintért?" - így szólt az idei középszintű matematika érettségi egyik feladata, amelyért 2 pontot kaphatnak a diákok, mondta Laczkó László az Inforádióban. A rendkívül könnyű feladatból volt még jó pár, annyi, hogy könnyen összeszedhető velük 30 pont.

Mindez csak azért érdekes, mert az érettségit 20 ponttól fogadják el, azaz már egy kilencedikes gimnazista is le tudná tenni - mutatott rá a tanár, aki nem is mutatja meg a feladatokat a kilencedikes diákjainak, mert akkor a következő három évben már nem is tanulnának semmit.

Rámutatott arra is, hogy mivel az egyetemre is be lehet jutni már egy középszintű matúrával, igen kevesen választják az emelt szintű vizsgát, annak ellenére, hogy ezek a vizsgadolgozatok is sokkal könnyebbek, mint korábban a felvételi feladatsorok voltak. Korábban ugyanis mindig szerepelt egy-két komoly feladata a dolgozatban, a mostani érettségikben azonban nem találtak ilyet a diákok.

Pogonyi Csaba, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium végzős diákja úgy véli: az előző évekhez hasonló, közepesen nehéz feladatsor szerepelt a matematika írásbeli érettségin. Hozzátette: az első 45 percben megoldandó feladatok között szerepelt néhány feltűnően könnyű példa.

A vizsga második részében a diákok három példa közül egyet passzolhatnak, azaz csak a számukra könnyebbnek tűnő kettőt kell megoldaniuk. A diák az Inforádióban azt mondta: a háromból bármelyiket meg tudta volna oldani.