Ambrus
-7 °C
3 °C

Átkeresztelnék az esélyegyenlőségi tárcát a szlovákok

2004.10.08. 14:14
Az Országos Szlovák Önkormányzat azt kezdeményezte a kormányfőnek írott levélben, hogy az Ifjúsági Családügyi és Esélyegyenlőségi tárca neve egészüljön ki a nemzeti és kisebbségi szavakkal, így először szerepelne minisztérium nevében e két szó. A kormányfő még nem kapta meg a csütörtöki keltezésű levelet, de válaszolni fog a megkeresésre.
Levélben fordult a miniszterelnökhöz Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke, aki emlékeztette Gyurcsány Ferencet, hogy Magyarország eddig hivatalban volt hatvan kormányának működése során egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy valamelyik minisztérium megnevezésében megjelentek volna a nemzeti kisebbségek.

A kisebbségek soha nem szerepeltek minisztérium nevében

"Tárcanélküli miniszterek egész sora - Jászi Oszkárral kezdve - képviselte ügyüket, gróf Teleki Pál miniszterelnökként vállalta fel külön is ezt a területet, de magyarországi minisztérium elnevezésében a nemzeti kisebbségek sohasem szerepeltek" - tartalmazza a levél.

A dokumentum felhívja a figyelmet arra is, hogy a környező országokban, például Horvátországban, Romániában, Szerbia és Montenegróban "találunk erre példát, s bizonyára az Európai Unióban, ahol Magyarország a nemzeti kisebbségek jogainak egyik legmarkánsabb képviselője, ugyancsak kedvező visszhangot váltana ki egy ilyen előremutató döntés".

Még hosszabb nevet göncz kinga tárcájának!

Fuzk János ezért azt javasolja: az új tárca elnevezése Ifjúsági, Családügyi, Esélyegyenlőségi és Nemzeti Kisebbségi Minisztérium legyen. Fuzik ezt nem csupán gesztusként, hanem arra irányuló komoly szándékként értékelné, hogy "a kormányprogramban felsoroltakon túlmenően töretlen lendülettel folytatódhat a hazai nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájának, intézményrendszerének fejlesztése, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény módosításának folyamata".

László Boglár kormányszóvivő az Indexnek azt mondta, a csütörtöki keltezésű levelet még nem kapta meg a miniszterelnök, de reagálni fog az abban foglalt felvetésekre. A tárca elnevezésével kapcsolatos felvetésre László Boglár azt mondta: a kormány és annak programja is az esélyegyenlőség kifejezés keretében kezeli a kisebbségi kérdéseket, ezért szerepel ez a szó az új tárca elnevezésében is. Hozzátette, Göncz Kinga a jövő héten találkozik a kisebbségi vezetőkkel, ahol bármilyen kérdést megvitathatnak majd vele a kisebbségi vezetők.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!