Baráth Etele: Soha nem kezeltem semmilyen kampánypénzt

2008.05.15. 22:12
A parlamenti képviselő a kampányában semmilyen pénznek nem kezelője, én sem tudtam soha arról, hogy ezek az összegek honnan származnak és pontosan mire fordították őket - reagált az MTV Híradójának csütörtök esti hírére Baráth Etele.

A volt európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter a távirati irodának nyilatkozva azzal utasította vissza a műsorban elhangzottakat, hogy a kampánypénzt nem a képviselőjelölt, hanem a kampányfőnök rendelkezésére bocsátják, ezért sem tudhat a politikus annak eredetéről. Baráth Etele emiatt tiltakozik az ellen a kijelentés ellen, hogy olyan kampánypénzeket kapott volna, amelyeket Zuschlag János és társai szereztek fiktív pályázatokon. Véleménye szerint minden erre való utalás hamis állítás, ami összefüggésbe hozza őt egy bűnügyi eljárással.

Hozzátette, hogy a központ által a kampány céljára megszavazott összeg eredetével neki sem kötelessége, sem feladata nem volt foglalkozni, hiszen azt nem valamilyen szervezet, hanem az MSZP különíti el a jelöltek számára. Elmondása szerint a 2006-os kampányát is egy, a zuglói szervezet által kijelölt kampányfőnök vezette le, ő maga csak tartalmi megjegyzéseket tett.

Baráth Etele hangsúlyozta, hogy ezt az érvelését az ügyészség is elfogadta, amikor kihallgatták a Zuschlag-ügyben.

Az MTV csütörtök este arról számolt be, hogy két volt szocialista miniszter, Baráth Etele és Csiha Judit is 500-500 ezer forintot kapott 2006-os választási kampánya során a Zuschlag-ügyben érintett fiktív szervezetektől.

A hírműsor hangsúlyozta, hogy a képviselőket a Zuschlag-ügy vádirata tisztázta, ugyanis nem volt tudomásuk a pénz eredetéről. A vádiratra hivatkozó beszámoló szerint a két képviselőjelölt két ifjúsági szervezeten keresztül jutott összesen egymillió forinthoz, miután az MSZP pártalapítványánál fél-fél millió forintra pályázott a Szövetség a Modern Magyarországért és az Y Generáció Egyesület. Miután ezt elnyerték, a számlájukról már készpénzben vették fel az összeget és a két jelölt kampányára fordították. Az MTV állítása szerint ezt Csiha Judit és Baráth Etele is elismerte, de azt állították, hogy nem tudták, honnan van a pénz.

A Híradó hozzátette, hogy ezt a pénzt azóta a Zuschlag-ügy egyik vádlottja visszautalta a Táncsics alapítványnak. Zuschlag János és 15 társa ellen vádat emelt az ügyészség, közülük az első rendű vádlottat és hét társát bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják - közölte még szerdán Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese. A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinellenőrzés után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 72 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni. A kárból eddig 60 millió forint térült meg.