Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az Európai Bíróság feloldotta a dohányreklámok tilalmát

2000.10.06. 09:25
Az Európai Bíróság azt a törvényhozási folyamatot állította le, melynek eredményeképpen az unióban teljesen betiltották volna a dohányipari termékek reklámját. A bizottság és a dohánycégek közti harcnak azonban még koránt sincs vége.
A törvényjavaslatot, amely alapján a reklámok 2006-ig fokozatosan tűntek volna el, 1998-ban nyújtotta be az Európai Bizottság. A törvényerőre emelés után három évvel a hirdetések legtöbb fajtája eltűnt volna, egy évre rá a sajtóban megjelenő reklámok is, újabb két évvel később a szponzorálás is. A törvény nagyobb események, pédául a Forma-1 szponzorálását 2006-ig engedte volna.

A bizottság javaslatát annak idején azzal indokolta, hogy e téren is szükség van a tagországok joganyagának harmonizációjára, mivel a különböző törvények gátolják a szabad versenyt. A javaslatot a nemzetközi dohányipari cégek és a német reklámcégek azonnal megtámadták.

A bíróság megsemmisítette a javaslatot

Idén júliusban Niall Fennelly, az Európai Bíróság tanácsosa kijelentette, hogy a törvényjavaslatot finomítani kellene, vagy egyenesen vissza kellene vonni. A bíróság csütörtökön megsemmisítette a javaslatot, mivel azt nem támogatta egységesen minden tagállam, tehát a bizottság túllépte hatáskörét, és épp az általános tiltás gátolná a szabad versenyt.

Az Európai Bíróság épülete
A bizottságnak, ha továbbra is célja az általános tiltás, újra kell indítania a folyamatot. Most már valószínűleg nem kereskedelmi, hanem közegészségügyi szempontokra hivatkozva terjesztik be újra a javaslatot, de most már meg kell várniuk a tagállamok hozzájárulását - és ez éveket vehet igénybe.

Az általános szabályozás hiányában az egyes államok természetesen korlátozhatják az érintett termékek reklámozását. A brit kormány már be is jelentette, hogy szándékában áll ilyen értelmű törvényjavaslatot beterjeszteni.

A német kormány üdvözölte a döntést, az egészségügyi miniszter nem

A magyarországi cégek önmagukat korlátozzák
Dávid Péter, a Philip Morris magyarországi szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy itthon kétféle szabályozás érvényesül a dohányipari termékek reklámjával kapcsolatban. 1998-ban született a gazdasági reklámtörvény, amely részletesen tárgyalja a kérdést annak érdekében, hogy az érintett reklámok lehetőleg csak felnőttekhez jussanak el. A magyarországi cégek között viszont már a '98-as törvény előtt létrejött egy önszabályozó megállapodás, amelyhez máig tartják magukat, és amely Dávid szerint szigorúbb a törvénynél. Elmondta, hogy a törvény például engedélyezi reklámok megjelenését kazetták, CD-k borítóján vagy az interneten, de a magyar cégek ezeken a felületeken egyáltalán nem reklámoznak.
A német kormány üdvözölte a döntést, mivel az segített tisztázni az unió és a tagállamok hatáskörével kapcsolatos kérdéseket. Mindazonáltal a német Egészségügyi Minisztérium szóvivője bejelentette, hogy továbbra is céljuk a reklámok szabályozása, de ennek legfontosabb módja az érintett cégek önkorlátozása lehet.

Volker Nickel, a német reklámszövetség (ZAW) szóvivője a reklámipar elsöprő győzelmeként értelmezte a bíróság határozatát. Az Európai Bizottság részéről közölték: ,,a döntés tisztázta, mit szabad és mit nem; továbbra is lehetővé teszi a reklámok korlátozását, és segíti a szabályozás pontosabbá tételét".

A harc folytatódik

A bizottság továbbra is több fronton támadja a dohányipart. Az Európai Parlament és az egyes kormányok jelenleg is foglalkoznak különböző korlátozó javaslatokkal (a cigarettákba kerülő káros anyagok csökkentése, a figyelmeztető feliratok ,,durvítása").

David Byrne, a egészségügyi főbiztos a bizottságon belül próbálja elérni, hogy a dohánytermesztőknek nyújtott évi egymilliárd eurós támogatást fokozatosan szüntessék meg - bár ez feltehetően Franz Fischler, a kisgazdaságokért felelős biztos ellenállásába ütközik majd.