Példátlan biztonsági készültség a NATO-csúcs előtt

2001.05.28. 15:45
A NATO külügyminiszterei kétnapos találkozót adnak egymásnak kedden és szerdán a Budapesti Kongresszusi Központban. A megbeszélések tárgya elsősorban a balkáni térség lesz, de szó esik a katonai szövetség előtt álló egyéb feladatokról és az amerikai rakétapajzs kérdéséről is. Lord Robertson főtitkár már hétfőn kétoldalú megbeszéléseken vesz részt, találkozik többek között Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is. A magyar hatóságok példátlan méretű biztonsági intézkedésekkel készülnek, hogy megmentsék a politikusokat az ígért, de várhatóan nem létező antikapitalista csordák rohamától. Ennek fényében a hétfői, NATO-ellenes tüntetésen a rendőrök szinte mindenkit igazoltattak, biztos, ami biztos alapon.
Bukósisak és szimatszatyor a rendőrök oldalán
Az Észak-atlanti Tanács kedden első ízben tartja külügyminiszteri szintű tanácskozását a három új tagállam egyikében. A tanácskozást félévente tartják. Szerdán a NATO körül tömörülő Euroatlanti Partnerségi Tanács ülésén összesen 46 ország külügyminisztere ülésezik. Utóbbin meghívottként jelen lesz Goran Svilanovics jugoszláv külügyminiszter is, aki a jugoszláv-koszovói határövezet helyzetéről számol be. Az ülésen elfogadják a Délkelet-Európa politikai, biztonsági, gazdasági, szociális, környezetvédelmi problémáit, feladatait és célkitűzéseit összefoglaló dokumentumot, melyet a régió országai a NATO kezdeményezésére közösen dolgoztak ki.

Szó lesz az Európai Unió és a NATO katonai együttműködéséről is, amely - bár intézményesítése lassan halad - tisztviselők szerint jól működik a Balkánon. A külügyminiszteri értekezletre meghívták Javier Solanát és Chris Pattent, az EU külpolitikai vezetői is. Az amerikai rakétavédelmi pajzsot illetően újabb tájékoztatást várnak Colin Powell amerikai külügyminisztertől. Powell kedden kétoldalú találkozót tart Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel is, aki meghívottként van jelen a konferencián.

Lord Robertson NATO-főtitkár hétfőn találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Martonyi János külügyminiszterrel, valamint az Országgyűlés Külügyi és Honvédelmi Bizottságainak tagjaival és Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével.

Mindenki gyanús a Kongresszusi Központ környékén

Hermetikusan lezárták a Kongresszusi Központ Környékét
Kikapcsolt jelzőlámpák, lezárt utak, vasrácsok és több száz rendőr - hermetikusan lezárták a Kongresszusi Központ környékét. A forgalmat fehér egyenruhás rendőrök irányítják, nem kis örömöt okozva ezzel a Csörsz utcában araszoló autósoknak. A környéken mindenki gyanús, sorra igazoltatják a kitűző nélküli fotósokat, hiába maradnak a kordonon kívül.

"Mit fotóz maga! Hol a kitűzője?" - közeledik határozott léptekkel az Index fotósa felé az ORFK két akciórendőre. Oldalukon szimatszatyor lóg, amelyben feltehetőleg nem kis számú könnygázgránát van elraktározva. A bukósisak is kéznél, hátha össze kell csapni az anarchistákkal. Egyelőre úgy tűnik, csend és nyugalom honol a környéken, csak az Alkotás Point üzletházat építő gépek csapnak óriási zajt. Az Index információi szerint a tűzoltóságot is érintette a készültség, teljes számban kell készen állniuk egy váratlan eseményre.

Nem gyújtjuk fel a várost
Bár a nemzetbiztonságiak által korábban bejósolt antikapitalista vérfürdőből úgy tűnik, semmi nem lesz, demonstrációt azért találhatunk. Az erőszakellenes Humanista Mozgalom - rendőrségi engedéllyel - kedden délután fél hattól tart parádét a Déli pályaudvar kerengőjében, várhatóan ezen vesz részt a hazai környezetvédő, fegyverkezés- és globalizációellenes kollektíva több tagja és szervezete is. Kiadtak egy keményhangú közleményt is, amelyben elítélik a hatóságok kemény és szerintük jogtalan fellépését, a szervezetek befeketítését, és állást foglalnak a fegyverkezés, az emberi jogok eltiprása, valamint a globalizáció ellen. Részletek honlapjukon.

Egy másik nyilatkozatban több szervezet szintén a hatóságok fellépését kifogásolja. A közlemény szerint "a NATO-találkozó kapcsán tett karhatalmi intézkedések sértik a magyar állampolgárok gyülekezési, véleménynyilvánítási jogát, és tudatos rémhírkeltéssel belső ellenségképet ébresztenek a magyar közvéleményben." Az aláírók közt többek között szerepel Tamás Gáspár Miklós, Lóránt Károly és Vajda Zsuzsanna is.

Újságírókat is igazoltattak a NATO-ellenes tüntetésen
Akadályozta a rendőri intézkedést, ezért igazoltatták az RTL Klub munkatársát és több újságírót hétfő délután a Lánchíd melletti NATO-ellenes tüntetés során. Az Alba kör által szervezett tiltakozáson azt követően durvult el a helyzet, hogy a hadkötelezettséget ellenző szervezet aktivistái olyan zászlót tettek ki, amelyen a NATO emblémájaként ismert csillagot halálcsillaggá változtatták. Ezt követően az újságírók, illetve a tévétársaságok munkatársai az eseményről közeli képeket akartak készíteni. Helyszínen tartózkodó munkatársunk jelentése szerint a tüntetés miatt kivezényelt és felettébb ideges rendőrök ezt követően - a helyszínen elhangzottak szerint - a rendőri munka akadályoztatása miatt igazoltatták az újságírókat is. Az Alba kör egyik aktivistáját pedig előállították.