Cecília
3 °C
12 °C

A Young & Rubicam reklámozhatja az EU-csatlakozást

2003.01.24. 15:29
A Young & Rubicam nyerte az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány által kiírt csatlakozási előkészítő reklámok készítésére kiírt pályázatot. A kuratórium csütörtökön egyhangú döntésekkel osztotta el a kétmilliárdos EU-reklámkeret felét. Somody Imre elnökhelyettes szerint a kampány akkor nevezhető maximálisan sikeresnek, ha április 12-én a szavazásra jogosultak legalább 70 százaléka leadja voksát 85 százalékos igen szavazat mellett.
Bár az alapítvány tevékenységét illetően a sajtótól nem kapott sok hitelt, remélhetőleg a döntések bebizonyítják, hogy ezt a fajta tevékenységet is lehet korrektül végezni - mondta Somody Imre, a közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese az EU kommunikációra kiírt közbeszerzési eljárás eredményhirdetésén.

Egymilliárdos kampány

Az összességében egymilliárd forintos közbeszerzés során a reklám és médiavásárlás kategóriában valamint a direkt marketingben 5-5, a PR-ban 4, a rendezvényszervezésben pedig 1 cég került a második fordulóba, ahol a kuratórium már megvalósíthatóság, koordinálhatóság és határidők tartása alapján tett kiegészítésekkel bírálta el a pályázatokat. Az összesen 219 milliós direkt marketing megbízást a GGK Direkt Kft nyerte. A 280 milliós reklám és médiavásárlás pályázat győztese a Young & Rubicam Kft lett. A PR területen megosztva a Hill & Knowlton konzorciuma, a Well Reklámügynökség és a Headline PR Kft konzorciuma osztozik. A rendezvényszervezés kategóriában új pályázatot írnak ki.

Az ellenvéleményt is beépítik

Somody szerint a kuratórium mindvégig a csatlakozás részleteiről szóló tartalmi tájékoztatását és a "lelki felkészítés" párhuzamosságát tartotta szem előtt. A kuratórium már megkezdte az egyeztetést a kiválasztott cégekkel, és a különböző területek összehangolása után február közepétől már a különböző médiumokban is megjelennek a csatlakozási reklámok. Az elnökhelyettes szerint a fő cél az volt, hogy az adathalmazban srtuktúrált és az áttekinthetőséget segítő kampány folyjon. Elhangzott, hogy a népszavazási igen elérése érdekében az ellenvéleményeket is ismertetik majd.

Maximális siker: 60 százalék

Bojár Gábor, a kuratórium tagja újságírói kérdésre úgy vélekedett, hogy a csatlakozási dokumentum decemberi aláírását már beilleszthették volna a kampányba, de biztosra vette, hogy a népszavazásig hátralévő időszak elég lesz a felkészítéshez. A kuratórium saját értékelése szerint akkor számít maximálisan sikeresnek a kampány, ha a magyar szavazópolgárok legalább 60 százaléka igennel szavaz a csatlakozásra, minimálisan jó eredményként pedig az összes szavazó 40 százalékának pozitív véleményét jelölték meg.