Évekkel fantomizálódása előtt eladta az MSZP a Kime-Netet

2000.12.18. 16:10
Az MSZP-székház fantomja címmel oknyomozó riportot közölt a hétfői Magyar Nemzet egy 1990-től 1993-ig a szocialisták tulajdonában lévő számítástechnikai cég utóéletéről. A párt sajtóirodája közleményben reagált, miszerint az MSZP a megjelölt évben eladta a vállalatot, melynek akkor nem volt tartozása.
A napilap cikke szerint fantomcéggé vált a párt korábbi számítástechnikai vállalkozása, a Kime-Net Kft., melyet a Kaya Ibrahimnál jóval kimondhatatlanabb nevű görög állampolgár, bizonyos Hatzigiannisz Hrisztosz vásárolt meg 1995-ben egyetlen forintért, majd hamarosan továbbadott.

A lap értelmezése szerint a cég többszöri újraértékesítésében szerepet vállalt az MSZP is, hiszen a kft. ügyvezetője ,,Váci Péter, a párt bizalmi embere volt". Az újság arra gyanakszik, hogy a számítástechnikai vállalkozás több milliós adósságtól szabadult meg, amikor a párt 1993-ban eladta, de bizonyítékokkal nem tudja alátámasztani feltételezéseit. Váci Péter valójában a cég alkalmazottja volt, aki társaival együtt megvette a vállalatot az MSZP-től, amikor befejeződött a párt számítástechnikai hálózatának kiépítése.

Tény, hogy az eladás előtti évben veszteséges volt a Kime-Net Kft. - állítja a napilap, mely riportjában ezek után hosszan taglalja a cég 1993 utáni történetét, egészen 1997-ig követve a kft. történetét, közben különféle visszaéléseket is felfedezni vélve. Megemlíti például, hogy 1995-ben a vállalat negyedik tulajdonosa a cég székhelyéül egy olyan középületet jelölt meg, amelyik valójában egy általános iskola.

Az Index megkeresésére az MSZP sajtóosztálya a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe: A Kime-Net Kft.-t az MSZP 1990. július 2-án alapította azzal a céllal, hogy létrehozza a párt országos központjában a számítógépes informatikai bázist. A kft a feladatot 1993 augusztusára elvégezte, a továbbiakban tevékenységére nem volt szükség. Ezért az MSZP a céget eladta három magyar magánszemélynek, akik a kft. alkalmazottai voltak. Az eladáskor a kft.-nek köztartozása nem volt.