Krakusnak feddhetetlenséget ígérhettek

2005.01.24. 12:39
Az Index egyik fórumán Szita Károly kaposvári polgármesterrel azonosított Krakus Péternek 1989-ben azt ígérhették, hogy aktáját megsemmisítik és a későbbiekben csak szóban kell jelentést tennie. A társadalmi segítők a rendszerváltás előtt gyakran kapták azt a feladatot, hogy épüljenek be egy újonnan alakult pártba, Szita Károly 1990-ben a zöld párt színeiben indult a választáson. A kaposvári polgármestert 1980-ban zsarolással szervezhették be titkos megbízottnak.
A Krakus Péter fedőnevű titkos megbízottat 1980. július 2-án szervezte be a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II-es osztálya. Az öt csoportfőnökségből álló hálózati rendszert a megyei rendőr-főkapitányságok mellett a Belügyminisztérium, a Budapesti és az Országos Rendőr-főkapitányság III. Főcsoportfőnöksége egy hálózati parancs szerint működtette.

Tippkutatás

A beszervezést úgynevezett tippkutatás előzte meg, mondta el az Indexnek egy szakértő. Amikor állambiztonsági operatív tisztek megfigyeltek egy személyt, legfeljebb egy évük volt, hogy eldöntsék, érdemes-e beszervezni és milyen kompromittáló körülménnyel zsarolhatják, vagy milyen kiváltságok kilátásba helyezésével tehetik vonzóvá a titkos megbízotti (tmb), illetve titkos munkatársi (tmt) munkát. A tippkutatás alatt környezettanulmányt készítettek, feltérképezték kapcsolatrendszerét és alkalmazhatóságát. A kompromittálást pénz is helyettesíthette, a zsarolás utáni beszervezést viszont "hazafias alapnak" nevezték, és közvetlen anyagi haszonnal nem járt. A titkos megbízottakat (Krakus ez volt) zsarolással szervezték be, a titkos munkatársaknak valamilyen előnyt helyeztek kilátásba - mindez a környezettanulmány értékelésétől függött.

Az ügynökvád
Krakus ügynök létezése először akkor került szóba, amikor az Index egyik fórumán arról írtak, hogy Kaposvár első emberét a 80-as években ezen az álnéven szervezték be az állambiztonsági szervek.

Krakus ügynököt a kémelhárítással foglalkozó III/II-es csoportfőnökségbe szervezték be, de egyáltalán nem biztos, hogy végig ennek az osztálynak dolgozott, mutatott rá az Index által megkeresett szakértő. A hálózati parancs szerint az öt csoportfőnökség között mozgathatták az ügynököket, és azt nem kötötték az orrukra, hogy éppen melyiknek teljesítenek parancsot. (Hírszerzés III/I, "a belső reakció elleni harc" III/III, katonai elhárítás III/IV, technikai csoportfőnökség III/V.)

Szita Károly a január 7-i sajtótájékoztatóján.
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Jobb híján

Az Index egyik fórumán közölt, Krakus Péter titkos megbízottól származó 1989-es levél említést tesz arról, hogy nem tudja tovább ellátni a "katonai objektumok védelmével összefüggő" feladatokat. Az objektumvédelmet a III/IV-es ügyosztály végezte, vagyis Krakus nem feltétlenül ragadt le a III/II-es csoportfőnökségnél. Az más kérdés, hogy szakértők szerint az objektumvédelem kötött fogalom és komoly szakma volt, amit a III/IV-esek szakemberei főállásban végeztek.

Az nem zárható ki, hogy Krakus ügynököt arra kérték, vidéki útjain, "jobb híján", írja fel a laktanyák környékén látható külföldi autók rendszámát, számoljon be az esetleges gyanús mozgásokról. Ha vannak, akkor az ezzel kapcsolatos iratok a Katonai Biztonsági Hivatal levéltárában vannak, kikérésüket eddig senki sem kezdeményezte.

Nem lesz nyoma

Az 1989-es levélben Krakus "körülményei megváltozására" - házépítés, új munkahely - hivatkozva kéri felmentését titkos megbízotti tisztségéből és jelzi, hogy a jövőben "a belpolitikai eseményekkel összefüggő változások kapcsán" "az ellenséges megnyilvánulások felderítésében", "mint tartalékos TS" (Társadalmi Segítő - a szerk.) tevékenykedik majd.

A Társadalmi Segítő "hálózat fölötti" informátor, vagyis a titkos megbízottnál magasabb rangú volt, jelentéseiért költségtérítést kaphatott. Aktájukat a nyilvántartásból kiemelték, csak szóban kellett jelentenie felettesének. 1989-ben már nem kellett jóstehetség ahhoz, hogy hamarosan jön a fordulat. A kiugrott titkos megbízottaknak azt ígérték, hogy régi megbízatásuknak nyoma nem lesz, aktájukat megsemmisítik. A csoportfőnökségek volt munkatársai ezt általában elhitték szimpatikus kapcsolattartójuknak, mert más választásuk nem volt. A társadalmi segítők a rendszerváltás előtti években gyakran kapták azt a feladatot, hogy épüljenek be egy újonnan alakult pártba.

Újraminősítik az iratokat
A közeljövőben felül fogják vizsgálni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az államtitokká minősített iratokat - mondta Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn az MTI-nek miután megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel. "Egyetértettünk abban, hogy felül kell vizsgálni, hogy indokolt-e a történeti levéltárban tárolt iratok egy részének az esetében az államtitok minősítést fenntartani" - közölte a szocialista politikus. Ezt a szakértők a közeljövőben felülvizsgálják, és csak az "evidens nemzetbiztonsági érdekek esetében" marad meg az államtitokká minősítés - mondta. Szerinte a kormányfő nem kritizálta a szocialista tervezetet, hanem "csak azt kérte, hogy menjünk tovább ezen az úton".

Az Index fórumán Krakus Péterrel azonosított Szita Károly, kaposvári polgármester az 1990-es választáson a marcali választókerületben a Magyarországi Zöld Párt jelöltjeként indult és a szavazatok 3,11 százalékát nyerte el.