Árpád
-2 °C
9 °C

Az MSZP és az MDF is elítéli
a fehérvári Ez az újságot

2002.04.04. 20:21
Egy platformra került Székesfehérváron az MSZP és az MDF. A két párt egyaránt tiltakozik egy ismeretlenek által kiadott helyi lap mocskolodó írásai ellen. A kiadvány a város szocialista képviselőit épúgy negatív színben tünteti fel, mint Viniczai Tibort, akinek üzleti ügyeit és kapcsolatrendszerét boncolgatják
Mind az MSZP, mind az MDF székesfehérvári szervezete csütörtökön sajtótájékoztatón emelte fel szavát egy Székesfehérvárott, egyelőre azonosíthatatlan kiadó által, s felelős szerkesztő megjelölése nélkül megjelentetett újság ellen. Az "Ez az újság!" címet viselő, s a lakások postaládájába bedobált négyoldalas kiadvány elsősorban a város szocialista országgyűlési képviselői, Warvasovszky Tihamér és Molnár Albert ellen indított támadást, de jelentős teret szentel az MDF-es Viniczai Tibor üzleti ügyeinek és üzleti kapcsolatainak is.

MDF: a sötét időket idézi a kiadvány

Ferenczy Géza, az MDF székesfehérvári szervezetének elnöke elmondta: a feltehetően az MSZP helyi ingyenes lapjának ellensúlyozására szánt újság stílusa és tartalma a "sötét időkre emlékeztet, s szennyezi a helyi közéletet".Az MDF-nek pedig pontosan az a célja, hogy tisztuljon a közélet, s szűnjön meg az egymásra mutogatás, a gyalázkodás - mondta a városi szervezet elnöke.

Az MSZP jogi lépéseket tesz

Pénzes Mihály, az MSZP városi elnöke példátlanul durva sajtótámadásnak nevezte a lapban megjelenteket, s bejelentette, a becsületükben megtámadott országgyűlési képviselők a nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés és rágalmazás vétsége miatt megteszik a szükséges jogi lépéseket.