Timót, Xénia
-10 °C
-1 °C

Elégedettek voltak a menesztett hivatalvezető munkájával

2004.10.06. 09:31
A Belügyminisztérium belső vizsgálata szerint a fővárosi közigazgatási hivatal éléről múlt héten eltávolított vezető "szakmailag kifogásolhatatlanul" dolgozott - állítja a Népszabadság. Lamperth Mónika nem látott ilyen jelentést.
A Belügyminisztérium ellenőrzési hivatala jóváhagyta a fővárosi közigazgatási hivatalról szóló jelentést. Eszerint szakmailag kifogásolhatatlan a hivatal elmúlt években végzett tevékenysége. Így egyre kevésbé érthető, miért kellett távoznia múlt hétfőn posztjáról a fővárosi közigazgatási hivatal vezetőjének - írja a Népszabadság. Felkai László gyors leváltása előtti pénteken készült el az az átfogó vizsgálati jelentés, amely a közigazgatási hivatal elmúlt éveinek tevékenységét vizsgálja.

A Népszabadság úgy tudja, Lamperth Mónika belügyminiszter még a nyáron közölte Felkai Lászlóval, hogy egyetért a BM Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatala által koordinált anyaggal, s arra maga is áldását adja.

Ennek tükrében különös az alig hetvenkét óra alatt bekövetkezett hirtelen fordulat: a hivatalvezető múlt hétfő reggel még annak tudatában állhatott munkába, hogy tevékenységét miniszteri szinten is elismerik, délután viszont eltávolították.

Lamperth sakkban

Ezek után megjósolhatatlan, szentesíti-e a belügyminiszter a teljesen kész jelentést. Nehéz helyzetben lesz Lamperth Mónika, mert ha áldását adja az ellenőrzési hivatal vizsgálati anyagára, szakmailag végképp indokolhatatlanná válik Felkai eltávolítása.

Ha viszont a jelentést nem hagyja jóvá, úgy közvetlenül a BM ellenőrzési hivatalának, közvetve a szakfőosztályok munkáját kérdőjelezi meg - mutatnak rá névtelenséget kérő szakértők.

Lamperth Mónika az Indexnek szerdán azt mondta, hozzá nem jutott el az említett jelentés.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!