Százezren is továbbtanulhatnak a felsőoktatásban

2000.12.21. 15:57
Jövőre az ötvenötezer államilag finanszírozott képzés mellett a továbbtanulók 40-45 ezer költségtérítéses helyre is pályázhatnak a felsőoktatási intézményekben. A felvételi rendszer annyiban változik, hogy az elérhető 120 ponthoz csak sport, nyelvvizsga és szakirányú képzés alapján jár plusz pont, de maximum hat. A megjelent Felsőoktatási felvételi tájékoztató - mely tartalmazza, hogy az intézmények milyen szakon, képzési formában és tagozaton hirdetnek képzéseket 2001-ben - a könyvesboltokban 795 Ft-ért vásárolható meg.
Jövőre ötvenötezer továbbtanuló felsőoktatási képzését tudják államilag finanszírozni, ebből 48 ezer hallgató nappali képzését biztosítják. Kiss Ádám, az Oktatási Minisztérium (OM) helyettes államtitkára elmondta: a felvételi célja, hogy minél szorosabb verseny alakuljon ki a hallgatók és az intézmények között.

Az államilag finanszírozott képzés mellett további 40-45 ezer hallgató kérheti felvételét költségtérítéses képzésre - mondta el az Index kérdésére Rádi Katalin, az OM osztályvezető helyettese. Ezzel a továbbtanulók száma a százezret is elérheti. Az intézményeknek azonban pontos információt kell adniuk a tandíj mértékéről, amit az év során csak az infláció mértékében lehet emelni.

Részletes információk kétezer oldalon

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató tartalmazza, hogy az intézmények milyen szakon, képzési formában és tagozaton hirdetnek képzéseket 2001-ben. A könyv 795 Ft-os áron került forgalomba, és megtalálható minden nagyobb könyvesboltban.

Azokról az új szakokról is információt kaphatunk, melyeket elsőként hirdettek meg a felsőoktatási intézmények. Ilyen például egyetemi szinten az ápoló, romológia, filmelmélet és filmtörténet, növényorvos, fizikus informatikus és molekuláris biológus képzés. Főiskolai szinten üzleti kommunikáció, igazságügyi ügyintéző és ingatlan-nyilvántartási szervező szakon is diplomát lehet szerezni.

Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) megjelent könyvei közt - összesen kétezer oldalon - megtalálhatjuk a ,,Mit kínál a magyar felsőoktatás?", melyben a kollégiumi férőhelyektől az internet elérésre alkalmas gépek számáig is kaphatunk pontos információkat.

Változások a felvételiben

A 120 pontos felvételi rendszerben plusz pontokat csak nyelv, sport vagy szakirányú képzés alapján lehet szerezni, de maximum hatot. Hatvan pontot azonban minden jelentkezőnek el kell érnie, anélkül nem nyerhet felvételt egyetlen intézménybe sem.

Jelentős változás az is, hogy a főiskolák és egyetemek csak fénymásolatban kérhetnek dokumentumokat, például az érettségi bizonyítványt.

Ami nem változik: ,,A" és ,,B" lap csekkekkel

Mindenki annyi helyre jelentkezhet, ahányra csak akar. A tapasztalat azt mutatja, hogy legtöbben élnek ezzel a lehetőséggel - folytatta az államtitkár helyettes. Az elmúlt években a rekord egy embernél harminckét hely volt.

A felvételi lapokat a könyvesboltokban és a postán lehet beszerezni. Az ,,A" lapot az OFI-hoz kell postán eljuttatni, míg a ,,B" lapokat azokhoz az intézményekhez, melyekre a jelentkező felvételt akar nyerni. Mindegyikhez egységesen 2500 Ft-os csekket kell csatolni.

A jelentkezési lapok beadási határideje 2001. március 1-je.