Változik a középiskolai felvételik rendje
A középiskolába jelentkező diákoknak elegendő lesz egyszer, a központi írásbeli vizsgán számot adni tudásukról, a hat- és nyolc évfolyamos intézményekbe pályázóknak pedig nem kell szóbeli vizsgát tenniük az idei évtől - számolt be a felvételi változásokról Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Az írásbelikre december 10-ig lehet jelentkezni.
Az intézmények az általános iskolai eredmények, vagy jelentős túljelentkezésnél a központi írásbeli eredménye alapján dönthetnek a felvételről. A központi írásbelin a diákok készségeit mérik majd. A négy évfolyamos intézmények a tanulmányi eredmények, a központi írásbeli alapján határozhatnak, illetve korlátozott számban tarthatnak szóbeli meghallgatásokat is. Külön írásbeli vizsgát azonban ezek az intézmények sem szervezhetnek - hangsúlyozta az államtitkár.
Ha egy diák a központi írásbelit megírta, annak eredményét az ország minden középiskolájának figyelembe kell vennie. A diákoknak az írásbelikre, amennyiben ez követelmény, december 10-ig kell jelentkezniük a felvételit szervező intézményekben. A vizsgákat 2009. január 23-24-én tartják majd. A pótvizsgák január 29-én lesznek. Az általános iskolák február 20-ig továbbítják a tanulói jelentkezési lapokat a középiskoláknak.
A szóbeliket február végén, március elején tartják a négy évfolyamos iskolákban, az eredményeket április 27-től kapják kézhez a diákok. Az idei középfokú felvételi vizsgák mintegy 110 ezer diákot érintenek. Az új szabályozás az államtitkár szerint áttekinthetőbb, egyszerűbb és a diákok teljesítménye is jobban összemérhető.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
tegnap, 18:19
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09