Nincs bocsánat a ferencvárosi kocsmaügyben

2005.02.21. 15:06
A ferencvárosi Gastorg-kocsmák miatt kialakult helyzetben Gegesy Ferenc, a IX. kerület SZDSZ-es polgármestere beszüntetette az együttműködést az MSZP-SZDSZ koalícióval, állította Bánsághi Tamás, a kerület szocialista alpolgármestere, akinek hatásköreit nemrégiben teljesen magához vonta a polgármester. Gegesy szerint viszont szó sincs arról, hogy saját pártja hátat fordított volna neki, "Bánsághi viszont jobban tenné, ha venné a kalapját, és keresne magának egy másik pályát" - mondta.

Megegyezzen-e, vagy tovább pereskedjen az évtizede változatlan bérleti díjat fizető Gastorggal a Ferencvárosi Önkormányzat, ez volt az alapkérdés, amely az elmúlt hetekben végletesen szembeállította egymással a szabad demokrata polgármestert és szocilaista helyettesét. A Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat jogutódjaként működő, huszonhat frakventált belvárosi söröző, étterem és játékterem után máig az 1994-ben megállapított bérleti díjat fizető Gastorg Rt. ügye már a koalíció működését is veszélybe sodorta.

Nyolc éve perben

A tulaj
A cégpapírok szerint a Gastorg Rt. többségi tulajdonosa az Országépítő Alapítvány, amelyet Boross Péter még a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatójaként hozott létre. Makovecz Imre, az alapítvány kuratóriumi elnöke az Indexnek nyilatkozva azt állította, hogy a szervezetet korábban "Boross Péter támogatta a Gastorg-részvények hozadékából", azt azonban leszögezte, hogy nem tudott a cég ügyeiről. Makovecz a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy ugyan 1990 óta tölti be a kuratóriumi elnöki tisztet, az viszont sem korábban, sem most nem volt feladata, hogy azt vizsgálja, "honnan és milyen pénz érkezik". Az alapítvány az elmúlt 17 évben 65,5 millió forintot költött a Kárpát-medencében élő magyarságot támogató, "a nemzetzettudatot erősítő", "a reális magyarságkép kialakítását" elősegítő pályázatok finanszírozására. Makovecz szerint a szervezet 2002 óta vesztette el bevételeit.

A Gastorg egyébként már 1991-ben perbe keveredett a IX. kerülettel. Az önkormányzat már az Antall-kormány idejéán megpróbálta kitenni üzleteiből a céget, ám egy, Boross Péter miniszterelnökké válását követően született törvény tíz éves moratóriumot rendelt el a rendszerváltás előtt született bérleti szerződésekre, így a Gastorggal szemben is csupán 2003 után léphetett fel újra a kerület.

A bíróságnak Gegesy Ferenc polgármester álláspontja szerint 450 millió forintot kellene megítélnie a kerületnek az elmúlt években fizetett bérletidíjak különbözete és a különbözet kamata címén. A nyolc éve húzódó eljárásban azonban eddig még csak egy nem jogerős, első fokú ítélet sem született, jóllehet a Boross Péterrel, mint az egykori Dél-Pesti Vendéglátó-ipari Vállalat volt vezetőjével összefüggésbe hozott Gastorg szerződéses viszonya a kerülettel márciusban megszűnik. Bánsághi Tamás alpolgármester az előző év végén a 450 milliós vitatott és sokak szerint behajthatatlan követelés helyett 100 millió forintos peren kívüli megegyezést javasolt, amit állítólag az rt. is hajlandó lett volna kifizetni. A polgármester azonban még a pénzügyi vizsgálat lezárulta előtt magához vonta az üggyel kapcsolatos hatáskört, a vizsgálat elkészítésével megbízott ügyvédet pedig "kirúgták".

Eljátszott bizalom

Básághi alpolgármester a Gastorg egyik vendéglátóegységében, a Híd cukrászdában tartott sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az ügy miatt az MSZP és az SZDSZ helyi frakciójával is megromlott a polgármester viszonya. Bánsághi szerint Gegesy gyakorlatilag beszüntette az együttműködést a koalícióval és az ellenzékkel szavaz. A koalíciós egyezető ülések színhelye is áttevődött az alpolgármesteri szobába, ezért a polgármester minden javaslatot úgy kezel, mint ami a "háta mögött született meg". Básághi szerint a polgármester viselkedése azért is érhetetlen, mert a Gastorg ügyben képviselt korábbi álláspontja helyett legutóbb már ő is a megegyezést támogatta. Bánsághi az Index kérdésére azt mondta, számára rejtély, hogy egy viszonylag csekély horderejű gazdasági ügyből miért lett ilyen súlyú politikai szembenállás. Az alpolgármester szerint "van aki azt gyanítja", hogy Gegesy az ellenzék megrendelésére próbálta meg lejáratni az egykori MDF-es miniszterelnököt, Boross Pétert. Bánsághi úgy vélekedett, hogy a polgármesterrel kialakult rossz viszony ellenére továbbra is működtethető a kerület, de miután Gegesy eljátszotta az MSZP bizalmát, kérdéses, hogy lesz-e belőle 2006-ban is közös jelölt.

Kérjen ő bocsánatot

Gegesy Ferenc az Indexnek nyilatkozva cáfolta, hogy a Gastorg-ügyben megegyezéses javaslattal állt volna elő. Hngsúlyozta, hogy ő továbbra is a 450 milliós követelés bírósági megítélését szorgalmazza. A IX. kerület polgármestere azt is cáfolta, hogy az SZDSZ helyi szervezete ellene fordult volna. Szerinte a párt sem fogadja el Bánsághi és az MSZP azon a követeléseit, hogy ő kérjen bocsánatot az alpolgármestertől és vonja vissza a hatásköreivel kapcsolatos intézkedéseit. Gegesy az Indexnek azt mondta: Bánsághinak kellene tőle bocsánatot kérnie, sőt "jobban tenné, ha venné a kalapját és más pálya után nézne".

Horn Gábor, az SZDSZ koalíciós koordinációért felelős politikai államtitkára az Indexnek azt mondta, hogy a párt továbbra is bízik Gegesyben, és őt tartja az egyik legsikeresebb SZDSZ-es polgármesternek.