Fertőzhet az offline székletminta

2001.08.02. 16:38
A levélként feladott széklet-, vér- és szövetnedvmintákat tartalmazó vizsgálati anyagok veszélyeztetik a postai dolgozók legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogait - állapítja meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa most lezárt vizsgálatában. A vizsgálatot a budapesti 70. számú postahivatal dolgozói kezdeményezték két évvel ezelőtt, mert tapasztalataik szerint több csomag beszennyezte a környezetét. A probléma azonban jóval régebbi, bár információink szerint legutóbb két héttel ezelőtt találtak vérfoltos küldeményeket az Országos Epidemiológiai Központ postafiókjában.

Lenkovics Barnabás július közepén szignózta azt a vizsgálati jelentést, amely megállapítja: a "lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben felmerült az alkotmányos visszásság közvetlen veszélye" azoknál a postai dolgozóknál, akik kapcsolatba kerültek a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ (OEK) postafiókjába érkező csomagokkal. A 70. számú budapesti postahivatal dolgozói két évvel ezelőtt azért fordultak az ombudsmanhoz, mert "előfordult, hogy a fertőzőbetegséggel kapcsolatos vizsgálati anyagokat tartalmazó küldemények beszennyezték a többi levélpostai küldeményt".

Véleményük szerint sérült az egészséghez való alkotmányos joguk, hiszen a meghatalmazottaknak olyan pulton adták ki a levélpostai küldeményeket, amelyekkel a csomagok kiadása történik, ami - az érvelés szerint - felveti a fertőzés veszélyének lehetőségét. A postafiókba egyébként naponta mintegy harminc hasonló jellegű csomag érkezik.

Még nem volt fertőzés

Dr. Jáhn Gábor, a Magyar Posta Rt. foglalkozás-egészségügyi főorvosa az Indexnek elmondta: a probléma nem új keletű, "már évekkel ezelőtt többen jelezték a rosszul csomagolt vizsgálati anyagok által okozott szennyeződéseket". A főorvos tájékoztatása szerint eddig még nem fordult elő, hogy postai dolgozó fertőzést kapott volna a rosszul csomagolt vizsgálati anyagoktól. Jáhn doktor hozzátette: még egy esetleges fertőzés esetén is nehéz lenne bizonyítani az ok-okozati összefüggést. A főorvos emlékeztetett arra, hogy a Posta, az OEK, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már tucatnyi utasítást kiadott az ügyben, amelyek előírják a küldemények szakszerű csomagolását.

A feltételek

Így csupán egy háromrétegű, bevizsgált, két helyen nedvszívó réteggel ellátott, akár 18 méteres zuhanást is kibíró csomagokba szabad csak a vizsgálati anyagokat feladni, amelyek borítóján jelezni kell, hogy "fertőző vizsgálati anyagot" tartalmaz a levél. Ezek a feltételek garantálják, hogy a minták ne kerüljenek ki a dobozokból.
- Hiába adjuk ki a utasításokat, hiába ellenőrizzük a szabályosságot, az emberi felelőtlenség ellen nem tudunk védekezni - célzott Jáhn Gábor arra, hogy, ha a feladó nem jelzi a csomag tartalmát a borítón, a posta nem tud védekezni.

Maximális védelem

Véleményéhez csatlakozik Dr. Csohán Ágnes, az OEK járványügyi osztályának vezetője is. Az osztályvezető kérdésünkre elmondta: a világon mindenhol bevett gyakorlat, hogy a vizsgálati anyagokat postai úton is el lehet küldeni.
- Azt gondolom, Magyarországon maximálisan szabályozták a feltételeket. Mind nekünk, mind a postának jelezni kell, ha hibás csomagot találnak, és utána jelezni kell a feladónak a rávonatkozó szabályokat - erősítette meg a főorvos véleményét Csohán Ágnes. Az osztályvezető elmondta, hogy már egy 1967-ben született megállapodás rögzítette a postai úton történő szállítás feltételeit. - Ha egy esetleges szennyezett csomag tartalma rendkívüli körülmények között kikerült, azonnal értesíteni kell az ÁNTSZ városi, kerületi intézetét - utalt a munkavédelem idevonatkozó szabályaira az osztályvezető.

Vizsgálták a próbaper lehetőségét

Jáhn Gábor a kérdéskörhöz kapcsolódóan az Indexnek elmondta, hogy a Magyar Posta jogászai már vizsgálták annak a lehetőségét, hogy próbapert indítanak a "rosszul csomagolók" ellen. A főorvos egyébként kis esélyt lát arra, hogy valamely dolgozó egy ilyen, rosszul csomagolt anyagtól fertőződjön meg, mert - véleménye szerint - az így postázott anyagok jelentős része nem fertőz bőrön keresztül.

Ennek ellenére a Posta elvégezte a szükséges intézkedéseket, amelyek előírják a gumikesztyűk használatát, valamint a körültekintő kezelést.