'Valami van a végbelében'

2005.01.14. 16:04
Egy erőszakos nemi közösülésről szóló régi történettel rukkoltak elő a Vas megyei fiktív Fibisz-szervezetek alapításának gyanúsítottjai. Tóth Csaba megyei MSZP-elnök kiszivárgott levelének köszönhetően részletekbe menően nyilvánosságra került Szabó Bálint vasi Fibisz-elnök állítólagos megerőszakolása.

A rendőrség 2004 augusztusában, miután "a nyomozás adatai alapján" nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el, megszüntették a nyomozást Horváth Mihály ellen, akit Szabó Bálint, Vas megyei Fibisz-elnök azzal vádolt, hogy több személy társaságában megerőszakolta.

Semmit nem írt alá

A 2004 március 15-i történet, amelyről az Index is beszámolt, a Magyar Nemzet cikke nyomán vált részleteiben is ismertté azt követően, hogy kiszivárgott Tóth Csaba, Vas megyei MSZP elnök Hiller Istvánhoz írt levele.

Háttér

Tóth Csabát csütörtökön gyanúsította meg magánokirat hamisításban való közreműködéssel a rendőrség. A 10 vasi Fibisz-szervezetet 2003-ban Szabó Bálint elnökletével hozták létre, az alapítási jegyzőkönyveken pedig Zuschlag János mellett Tóth Csaba neve szerepel, mint hitelesítő. Tóth Csaba pénteki sajtótájékoztatóján a politikus ügyvédje bejelentette, hogy a Zala megyei rendőr-főkapitányság magánokirat-hamisítás vétségével gyanúsította meg. Tóth azonban azt állította, nem követett el bűncselekményt, és "semmiféle nyilatkozatot nem írt alá". Zuschlagot szintén a napokban hallgatta ki gyanúsítottként a rendőrség.

Kilopták az eredetit

A 2003 végén Vas megyei MSZP-ben és a Fibiszben is rivalizálás alakult ki két csoport között. Az év elején országos botrány lett abból, hogy a szocialisták megyei alelnöke állítólag pénzért vásárolt roma szavazatokkal duzzasztotta fel kőszegi szervezetét. Belharc alakult ki az ifjúsági szervezetben is, amelynek során az országos vezetés a Szabó Bálint vezette szervezetet ismerte el hivatalosan, jóllehet a másik oldal már számos jegyzőkönyvet prezentált a megyei szervezet megalakításáról. Belső küzdelemben fontos érv volt a 10 új szervezet alapítása. Az eredeti alapító-okiratok egyébként a Fibisz budapesti központjából Tóth Csaba kezén keresztül eljutottak Szabó Bálinthoz. Szabó rendőrségi bejelentése szerint az iratokat egy székesfehérvári parkolóban ismeretlenek kivették kocsijából.

Feszítő fájdalom

Szabó viszont szereplője volt az MSZP-s belharcnak is, miután magánvádas feljelentést tett a pénzért vásárolt roma tagság beszervezésével Tóth Csabát megvádoló szombathelyi cigány önkormányzati elnök, Horváth Csaba ellen. Szabó feljelentése szerint viszont a bírósági tárgyalás előtti éjszaka megtámadták, ütlegelték és megerőszakolták. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint Szabó azt állította, hogy miután felocsudott eszméletlen állapotából, első "emléke az volt, hogy a földön van, a nadrágja az alsónadrággal együtt bokáig le van tolva, és a végbelében nagy feszítő fájdalmat érez, miközben a rajta lévő személy rángatózik rajta, és érzi, hogy valami van a végbelében".

Szabó a rendőrségen azt állította, hogy az általa felismert támadók romák voltak, ezért számára egyértelművé vált a támadás politikai háttere. A megszüntett eljárás miatt akkor Szabó Bálint nem élt panasszal, a megvádolt Horváth viszont igen. Később elutasított panaszában azt kérte, hogy a megszüntetés indoka ne bizonyíték hiánya legyen, hanem a rendőség jelentse ki, nem ő követte el a cselekményt.

A Fibisz-dokumentumok hamisításáról folyó viszgálatban Szabót Bárándy György, a csütörtökön "rabosított" Tóth Csabát pedig Bárándy Gergely védi.