Vince, Artúr
-11 °C
-1 °C

Dávid: készüljünk a tisztességes kormányzati átadásra

2002.04.22. 13:57
A 15 milliós magyarság egyetemes sorsa fontosabb, mint az egy ciklusra szóló megbízatás - értékelte a választások - egyelőre hangsúlyozottan nem hivatalos végeredményét Dávid Ibolya MDF-elnök, aki Pokorni Zoltánnal, a Fidesz elnökével együtt azt ígérte, hogy "rendkívül felelős", a rendszerváltás utáni időszak legerősebb és legnagyobb ellenzékeként fogja nehezíteni Medgyessy Péter kormányának életét. A két pártelnök továbbra sem nyilatkozott arról, hogy a választási szövetség a parlamentben is egy frakcióban marad-e. Dávid szerint a következő három nap alatt kell mérlegelni a lehetőségeket. Pokorni úgy vélekedett: "helyes döntés volt, hogy nem szálltunk be a negatív, mocskolódó kampányba".
Stratégiai hibát nem követtünk el, de talán lehettünk volna okosabbak, szellemesebbek és kedvesebbek az újságírókkal - foglalta össze a választási vereség konzekvenciáit Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke kijelentve, hogy személyi kérdéseket ezért nem fog felvetni a hétfői elnökségi ülésen.

Nincs értelme az önmarcangolásnak

Pokorni Zoltán és Dávid Ibolya
Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum vezetője szerint sincs értelme "az olyan önmarcangolásnak, amely ott keres hibát, ahol nincs". Mindkettejük szerint az ellenzék győzelméhez leginkább az járult hozzá, hogy a valós alap nélkül riogattak a MIÉP-pel, holott a jobboldali radikalizmus támogatottsága az elmúlt négy év alatt csökkent. Pokorni szerint azoknak kell elszámolni magukkal, akik kettős mércével mérve nem vettek tudomást arról, hogy a Munkáspárt is visszalépett az MSZP javára.

Ellenzéki szerepre kell felkészülni

Pokorni szerint "dicséretes hajrával" a Fidesz-MDF összefogásnak 200 ezer szavazattal sikerült növelnie támogatottságát, így a legnagyobb erővé vált az Országgyűlésben, ám a helyzet "mégis arra enged következtetni, hogy Medgyessy Péter láthat hozzá a kormányalakításhoz". Pokorni gratulált a szocialista politikusnak, de felhívta a figyelmet, hogy jónáhány helyen újra kell számolni a szavazatokat és a mintegy 70 kerületben éltek keresettel a választások tisztaságát illetően. A Fidesz-elnök hangsúlyozta, hogy pártja "értelemszerűen elfogadja a törvényes végeredményt", és ennek fényében "arra kell felkészülni, hogy a legerősebb, legnagyobb ellenzék szerepét" fogja játszani.

Az egyetemes sors fontosabb

Egy tisztességes kormányzati átadásra készülünk - jelentette ki Dávid Ibolya, aki úgy vélekedett, hogy "a választási eredmény mindig a győztest igazolja". Ezért pártja a "parlamenten belüli és kívüli erőkkel összefogva" a csalódás illetve a győzelmi mámort enyhítve már a kampányidőszak utáni hétköznapok ellenzéki szerepére készül. A 15 milliós magyarság egyetemes sorsa fontosabb, mint az egy ciklusra szóló megbízatás - értékelte a helyzetet Dávid Ibolya.

Szerda este lesz a pillanat

A két párt parlamenti együttműködésének mikéntjéről egyelőre egyik pártelnök sem nyilatkozott határozottan. "Szerda este lesz az a pillanat, amikor erről nyilatkozom" jelentette ki az MDF elnöke. Elmondta, hogy a hátralevő napokban megvizsgálják mind két lehetőség - a közös és külön frakció alapításának - előnyeit és hátrányait. Pokorni szintén azt hangsúlyozta, hogy egyik megoldást sem vetették el, előnye pedig mindkét verziónak van.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.