Mária
-7 °C
3 °C

Fidesz: a megfelelő embereket keresik a megfelelő helyekre

2002.08.13. 07:40
Pécsen az egykori válogatott futballkapust indítja a jobboldal Toller László, jelenlegi szocialista polgármesterrel szemben az önkormányzati választáson. A Magyar Hírlap információi szerint a Fidesz és az MDF hosszas keresés után állapodott meg Katzirz Béla személyében. Szegeden viszont az országgyűlési választáson vesztes fideszes vezetésben robbant ki ellentét a közelgő helyhatósági választások miatt.
Kilátásba helyezte lemondását Tímár László, a szegedi önkormányzat gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere - tudta meg a Népszabadság Tímár ezt a bejelentését a Fidesz szegedi szervezetének azon az ülésén tette, ahol a polgári oldal önkormányzati választási jelöltlistájának összeállítása volt a téma. Bartha László jelenlegi polgármester, a szegedi szervezet vezetője ugyanis helyt adott annak a kezdeményezésnek, hogy a listán két képviselőjelöltet másokra cseréljenek. Tímár ezt vette zokon, mivel a jelöltek az ő támogatottjai voltak.

Kié legyen a segédcsapat?

Tímár László azt is jelezte, kilép a Bartha vezette szegedi Fidesz-szervezetből, párttagságát azonban nem szünteti meg, inkább egy másik szervezetben folytatná munkáját. Helyi politikai megfigyelők a pártszervezeten belüli küzdelmet úgy értékelik, hogy mivel Szegeden a Fidesz vereséget szenvedett a parlamenti választásokon, ezért a párt országos vezetősége sem a jelenlegi polgármestert, sem a vele egy idő óta szembekerült gazdasági alpolgármestert nem tartja alkalmasnak a helyhatósági választások megnyerésére. Mindketten szeretnék azonban befolyásukat a későbbiekben is fenntartani, ezért az önkormányzati választási lista összeállításakor igyekeznek hozzájuk közel álló helyi politikusokat biztos bejutó helyre állítani.

Pécsi védelem

A Fidesz és az MDF pécsi szervezete ugyan hivatalosan még nem jelentette be, ám biztosra vehető, hogy Katzirz Bélát, a helyi futballcsapat egykori válogatott kapusát indítja a polgármesteri székért Toller László, MSZP-s jelölttel szemben. A Magyar Hírlap információi szerint a jobboldalon azért esett a választás egy újabb sportolóra, mert csak egy általánosan ismert személlyel lehet esélye a jelenlegi ellenzéknek Toller megszorítására. Katzirz idegenlégiósként a Portogáliában fejezte be sportpályafutását, ezt követően ügyvédként praktizált a városban. Az egykori kapus eddig nem vett részt a város politikai életében.