Miklós
-7 °C
2 °C

Fideszes plakátpályázat a Gyurcsány-csomagról

2006.08.22. 15:18
"Nem kell félni, nem fog fájni" - erre a gyurcsányi mottóra írt ki plakátpályázatot a Fidesz a fiataloknak, hogy elmondják véleményüket a megszorító intézkedésekről. A fődíj egy évnyi tandíj lesz, a legjobb műveket szeptember 23-án, a Felvonulási téren állítják ki a Jó reggelt Magyarország rendezvényen.

"Képmutató plakátpályázat" néven hirdet akciót a Fidesz, amelyben felkérik a fiatalokat, hogy mondják el a véleményüket a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedéseiről - jelentette be Loppert Dániel, a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke.

"2006-ban, a rendszerváltás óta először Magyarországon szervezett és nyílt politikai hazugság történt" - fogalmazott a politikus. Mint mondta, pártja szerint Gyurcsány Ferenc és kormánya "nyíltan hazudott" az embereknek, eltitkolta az ország valós helyzetét, korlátozta az igazság megismeréséhez való jogot.

A díj egy évnyi tandíj

Többek között ezen okok miatt tette közzé Orbán Viktor július 22-én, Tusnádfürdőn a Jó reggelt Magyarország című kiáltványt - emelte ki Loppert Dániel.

A plakátpályázatot a Fidesz azért írta ki, mert elítéli, hogy a kormányfő választási ígéreteivel ellentétben megsarcolja a fiatalokat, csupán azért, mert tanulni szeretnének - fogalmazott Loppert Dániel.

A most induló plakátpályázat nyertesének pártja egyéves tandíjnak megfelelő összeget fizet ki. Azt, hogy ez pontosan mekkora összeg is lesz, egyelőre nem lehet tudni, a felsőoktatási részhozzájárulás (fer) éves összege ugyanis változó. Az alapképzésben 105 ezer forint, a mesterképzésben évi 150 ezer forint, de az egyetemek döntése alapján lehet 52.500 forint és 225 ezer forint is.

"Nem kell félni, nem fog fájni"

A pályaműveket Jeszenszky Zsolt (Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminiszterének fia), a Magyar Lemezlovas Egyesület elnöke értékeli. Jeszenszky Zsolt szerint a pályázat lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok elmondják, mit is gondolnak a Gyurcsány-csomagról, a mai politikai helyzetről.

A pályázat témája az a Gyurcsány Ferenc által mondott mondat, miszerint "nem kell félni, nem fog fájni". A plakátpályázatra szeptember 3-áig lehet beküldeni az alkotásokat - képeket, rajzokat, montázsokat.

A legjobb műveket szeptember 23-án, a Felvonulási téren állítják ki a Jó reggelt Magyarország rendezvény keretében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.