Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Pokorni szerint újraalapítják a Fideszt

2003.05.15. 14:28
A Fidesz újraalapításának nevezte Pokorni Zoltán a szombati pártkongresszus tervezett eseményeit. A leendő alelnök szerint az átalakítás nem csupán a politikai hatalomgyakorlás szerveit teremti újjá, hanem "organikusan működő kulturális hátteret" is biztosít. Áder János elismerte ugyan, hogy voltak nézeteltérései az új pártszerkezet kidolgozóival, ám szerinte ebben nincs semmi rendkívüli.
Magyarországon még egyetlen rendszerváltó párt sem vállalkozott olyan tagolt néppárt jellegű szövetség kialakítására, mint amilyen a Fidesz új szerkezete lesz - állította Pokorni Zoltán. A párt másik alelnök-jelöltje, Schmitt Pál szerint pedig a polgári körökkel és tagozatotokkal Európa egyik legérdekesebb szellemi mozgalma alakul majd ki a jelenlegi párt helyén.

Organikus háttérrel

A szombati kongresszust megelőzően tartott sajtótájékoztatón a párt két leendő alelnöke beszélt a Fidesz átszervezésének várható előnyeiről. Pokorni Zoltán úgy vélekedett, hogy 15 éves után az alapszabály átformálása és a tisztújítás mellett a közös alapok újrafogalmazása a legfontosabb elem a szövetség tagjai számára. Az alelnök-jelölt szerint az új szerkezet a hatalomgyakorlás szervein kívül a párt "organikusan működő kulturális hátterét" is kialakítja, így a klasszikus politikai kérdéseken kívül "az élethez jobban igazodó" tagozati forma is létrejön.

A sportot nem bolygatják

Schmitt Pál, MOB-elnök elmondta, hogy az elmúlt hetekben széles körben vette fel a kapcsolatot olyanokkal, akik hozzá hasonlóan "eddig függetlenül, szabadon élték életüket", de most a szövetségre várnak. Schmitt reményei szerint naponta százzal, ezerrel bővülhet a tagok létszáma. Emlékeztetett rá, hogy nemrégiben az Orbán-kabinet több volt minisztere és számos ismert személyiség kérte felvételét a szövetségbe. Az egykori olimpikon hozzátette: a sportolók között is nagy az érdeklődés, de nem akarja a belépésre való buzdítással ismét felbolygatni a hazai sportvilágot. Áder János szerint kifejezetten jótékony hatása volt "a Schmitt Pál elleni támadásoknak", mert egyre többen érzik úgy, hogy el kell kötelezniük magukat.

Természetes polémia

A frakcióvezető elismerte ugyan, hogy voltak nézeteltérései az új pártszerkezet kidolgozóival, ám szerinte ebben nincs semmi rendkívüli. Mint mondta, "ekkora léptékű átalakítás során természetes, hogy polemizáció alakul ki". Áder szerint a viták során felmerült észrevételek jelentős része be is épült a készülő alapszabály szövegébe. Az Index szerdai cikkében írt arról, hogy a frakcióvezető az elmúlt hónapokban nem vett részt az átalakítás propagálásában.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!