A Fidesz nem tudja, mikor és mennyit vettek fel a szírek

2003.08.29. 18:12
A Fidesznek nincs tudomása arról, hogy a Szász Károly rendőrségi feljelentésében szereplő 6,2 milliárd forintos gyanús tranzakcióból mekkora rész esett Medgyessy Péter bankelnöki időszakára az Inter-Európa Banknál. Bár az ellenzéki párt pénteken ismét sajtótájékoztatót tartott az IEB-nél lezajlott pénzmozgások ügyében, Répássy Róbert az Index kérdésére elismerte: nincs pontos információjuk arról, hogy a két szír állampolgár mikor és mennyi pénzt vett fel. Az egyik szírt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Gál J. szerint Répássyék képtelenek elfogadni azt, hogy a pártjuk elnökétől eltérően Medgyessy Péternek nem a Miniszterelnöki Hivatal az első munkahelye.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Szijjártó Péter, a párt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján a közvélemény megtévesztésével vádolta meg Gál J. Zoltán kormányszóvivőt. Az ellenzéki politikusok szerint ugyanis a szóvivő az IEB-nél felmerült pénzmosási gyanú vitájában azt állította, hogy a miniszterelnöknek már két éve semmi köze sincs a bankhoz. Mint emlékezetes, a banknál tartott számlát a két szír állampolgár, akiket Szász Károly, a PSZÁF elnöke összességében 6,2 milliárdos pénzmosással gyanúsított meg .
Előzetesben a pénzmosás gyanúsítottja
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a brókerbotrány kapcsán hatmilliárdos pénzmosással gyanúsított és őrizetbe vett szír férfit - tudta meg a HavariaPress. A férfi letartóztatásáról a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken döntött. A férfit a rendőrség üzletszerűen, különösen nagy értéket meghaladó pénzmosással gyanúsítja. A gyanúsított az eddigi adatok szerint alaposan gyanúsítható azzal, hogy a Kulcsár Attila által elsikkasztott milliárdokból testvérével együtt - több cég közbeiktatásával - körülbelül 6,2 milliárd forintot vett fel, illetve továbbított mások részére. Az ügy másik gyanúsítottja, a férfi testvére külföldre szökött a felelősségrevonás elől.
A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított cselekménye - bizonyítottság esetén - alkalmas lehet az üzletszerűen, különösen nagy értéket meghaladó pénzmosás bűntettének megállapítására. A bírák szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára tekintettel fennáll a férfi szökésének, elrejtőzésének, valamint - a tanúk befolyásolása, illetve a tárgyi bizonyítékok megsemmisítése révén - az eljárás megnehezítésének veszélye is. A bíróság ezért elutasította az óvadék felajánlására irányuló indítványt is.

A PFÁSZ-elnök feljelentésében azt írja, hogy a két arab állampolgárnak, akik közül az egyiket a rendőrség csütörtökön letartóztatotta, korábban az OTP-nél, majd pedig az IEB-nél voltak számláik. A feljelentésben az is szerepel, hogy az egyik közös cégük a Volksbank pénzváltó ügynöke volt. Ennek a cégnek a pénzmozgásait Szász a rendőrségi feljelentéshez csatolta.

A Fidesz pénteki sajtótájékoztatóján az IEB cégbírósági adataival cáfolta Gál J. korábbi kijelentését. A bank dokumentumai szerint ugyanis Medgyessy Péter 1998 októberétől 2002 április végéig volt a bank felelős vezetője. Az ellenzéki politikusok két kérdést tettek fel: miért tévesztette meg a kormányszóvivő a közvéleményt Medgyessy bankvezető felelősségét illetően, illetve hogyan szökhetett külföldre a K&H-ügy után az IEB-ügyben is az egyik gyanúsított.

Répássy Róbert az Index kérdésére azonban nem tudta megmondani, hogy a két szír állampolgár mikor és mennyi pénzt vett fel, vagyis a 6,2 milliárdos ügyletnek mely része esik Medgyessy Péter bankelnöki időszakára. Jóllehet, a párt a milliárdokat szimbolizáló dobozokkal már korábban is demonstrált az IEB épülete előtt a kormányfő felelősségét hangoztatva, kiderült, hogy a politikusoknak arról sincs adatuk, hogy a PSZÁF által említett bankok között hogyan oszlott meg a feljelentésben szereplő összeg. Répássy azonban leszögezte: amennyiben bebizonyosodik, hogy az IEB-hez hasonló nagyságrendű gyanús pénzmozgások történtek más bankokban, akkor azok vezetőinek jogi felelősségét is fel kell vetni.

Gál J.: Medgyessy 2001 szeptemberig volt bankelnök
Medgyessy Péter 2001. szeptember 30-ig töltötte be az Inter-Európa Bank elnöki tisztét - ismételte meg korábbi közlését Gál J. Zoltán pénteken, fideszes képviselők sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva. A kormányszóvivő közleménye szerint a miniszterelnök korábban, az Inter-Európa Bank elnökeként 2001. július 30-án, a bank igazgatóságának ülésén jelentette be, hogy szeptember 30-val nem kezdeményezi elnöki megbízatásának és igazgatósági tagságának megújítását. Ekkor bejelentette azt is: döntésének oka, hogy nem szeretné kitenni a pénzintézetet a politikai kampány esetleges hatásainak.
A kormányszóvivő a bank 2001. júliusi igazgatósági ülésének jegyzőkönyvét is az MTI rendelkezésére bocsátotta, amely Medgyessy Péter bejelentését tartalmazza, valamint azt a cég- és változásbejegyzési kérelmet, melyet a cégbíróságbak küldött el a pénzintézet a vezető tisztségviselőt érintő változásról. A szóvivő közleményében szerepel: Medgyessy Péter elnöki tisztének lejártát a bank soron következő közgyűlése is jóváhagyta. "Ezek a tények, még akkor is, ha Répássy Róbert és Szijjártó Péter képtelen ezeket elfogadni. Képtelenek elfogadni azt, hogy a pártjuk elnökétől eltérően Medgyessy Péternek nem a Miniszterelnöki Hivatal az első munkahelye" - írja a szóvivő.
Gál J. Zoltán közlése szerint "ami a pénzmosási rágalmakat illeti: a bank elnökének sem jogköre, sem feladatköre nincs a pénzkifizetések ellenőrzésére.