Orbán új világrendről beszélt a Fidesz születésnapján

2003.03.30. 17:38
Az Orbán-család, Deutschék és Várhegyi Attila ünnepelte a Fidesz 15. születésnapját a Bibó Szakkollégiumban. A köszöntő beszédet is a 003-as tag, Orbán Viktor mondta az influenza miatt távolmaradó az egyes számú tagkönyv tulajdonos, Kövér László helyett egy új világrend kialakulásáról. Áder János és Németh Zsolt lekéste az eseményt.
Hosszas kerti várakozás után sem érkezett meg a Ménesi úti Bibó Szakkollégiumba a párt jelenlegi vezetője, Áder János, aki sokáig esélyes volt arra, hogy elmondja a Fidesz 15. születésnapjának köszöntőjét. Így az influenzás Kövér László helyett végül a volt miniszterelnök, Orbán Viktor vállalta magára az esemény házigazdájának szerepét.

Békés rendről álmodtak

Tekintse meg galériánkat Klikk a képre!
Az ellenzéki párt jelenlegi vezető személyiségei közül csak Orbán Viktor, Deutsch Tamás és Várhegyi Attila volt jelen az 1988 március 30.-án alapított szervezet évfordulóján. A volt miniszterelnök a tortavágást megelőzően tartott köszöntőjében arról beszélt, hogy a Fidesz létrejöttekor egy békés világrendről elmélkedtek az alapítók. Orbán szerint az ország elmúlt tizenkét éve végül valóban az előző száz esztendő "legbiztonságosabb" időszaka volt. Elmúlt azonban az a korszak, amikor a fegyverkezés azért folyt, hogy ne háborúzzunk". Az elrettentésre épülő világbéke időszaka akkor ért véget, amikor a "védelemre épülő politika átadta a helyét egy nyílt, megelőző háborúnak, és ezzel átléptünk az elrettentésből a megelőző háborúhoz való jog időszakába" - vélekedett a volt miniszterelnök. Orbán hozzátette: "mindannyian érezzük annak a kockázatát, hogy mi lesz, ha nem csak a világ legerősebb hatalma gondolja úgy", hogy megelőző háborút van joga folytatni.

A Fidesz leendő elnöke az alapítók közül kiemelte a nemrégiben elhunyt Diczházy Bertalan szerepét, aki ugyan nem lett alapító tagja a pártnak, ám 1988-ban jelentősen hozzájárult a politika szervezet létrejöttéhez.