Miklós
-7 °C
2 °C

Az MSZP után a Fidesz workshopol Szárszón

2005.09.05. 16:22
A szocialisták után a Fidesz emberei szállták meg Balatonszárszót. Az Index információi szerint az ellenzéki párt a Balaton-parton tarja az országgyűlési választásokon induló választókerületi elnökeinek három napos work shopját.

Háromnapos vidéki képzésen vesz részt valamennyi fideszes választókerületi elnök, de a 176 ellenzéki jelölt jelöltet négy csoportra osztva képezik.

Részletekben

Az első turnus hétfőtől szerdáig vehet részt a Rogán Antal kampányfőnök által szervezett programon, ami forrásaink szerint nem klasszikus képzés, hiszen nem csak a jelöltek tanulnak, hanem a tréning vezetői is. A kampány-előkészítő szervezői kíváncsiak például arra, hogy a 176 egyéni körzetben mit várnak a központi bázistól. Úgy tudjuk a jelöltek kommunikációs helyzetgyakorlatokon is részt vesznek majd, de igyekeznek megtanítani azt is, hogyan "használják" a helyi médiát. Arról nem sikerült információt szereznünk, hogy vannak-e külföldi szakemberek, akik közreműködnek a felkészítésben.

Piknik a környéken

A Fidesz zártkörű évadnyitó polgári pikniket tartott a hétvégén a Somogy megyei Kötcsén. A rendezvényen a Népszabadság értesülése szerint Orbán Viktor pártelnök mellett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Járai Zsigmond jegybankelnök, Seregély István, a katolikus püspöki kar elnöke szerepelt. Orbán beszédében ismét a nagy állami cégek privatizációja ellen foglalt állást, és azt javasolta, hogy kétharmados törvényben határozzák meg azoknak a nemzeti vagyontárgyaknak a körét, amelyeket nem lehet eladni.

A szocialisták a múlt pénteken tartottak rendezvényt Balatonszárszón, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ország politikai kettészakadásának veszélyéről tartott beszédet.

Törvényt akarnak
Nemzeti vagyonszerződést kezdeményez a Fidesz - közölte a párt alelnöke hétfőn. A javaslat szerint kétharmados törvényhez kötnék a MÁV, a Volán, a posta, a repterek, az autópályák és a kórházak teljes vagy részleges privatizációját - jelentette be Pelczné Gáll Ildikó sajtótájékoztatóján, amelyet Rogán Antal kampányfőnökkel tartott. A Fidesz álláspontja szerint az elmúlt időszakban jelentősen felgyorsult a privatizáció, az emberek mindennapjait érintő, kockázatos kiárusítás szélsőséges méreteket öltött - mondta Pelczné Gáll Ildikó - háttérben egy "1. bizonyíték Magyarország állapotáról" feliratú plakáttal, amelyen az állt: "Osztozkodnak. A nemzeti vagyon 90 százalékát már privatizálták - a Gazdasági, Fejlesztései és Együttműködési Szervezet (OECD) adatai alapján". Hozzátette: Orbán Viktor pártelnök a következő napokban megbeszélést kezdeményez a gazdasági élet szereplőivel, elsősorban az érintett vállalatok és munkavállalók - vasutatok, nővérek, orvosok, postások - képviseleteivel. Rogán Antal elmondta, hogy a mostani sajtótájékoztatóval sorozat indul, a következő öt hétben további öt bizonyítékot mutatnak be az ország állapotával kapcsolatban. Podolák György, az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője újságíróknak azt mondta: ha a Fidesz részt vett volna a parlament ülésén, akkor tudhatná, hogy egy ilyen törvényt már egyszer tárgyalt az Országgyűlés, amikor döntés született arról, hogy az MVM és a hozzátartozó vállalatok állami tulajdonban maradnak. A kormánypárti politikus szerint "hasonlóképpen megérte volna Orbán Viktornak és a most szólóknak bejönni a parlamentbe, amikor a kormányprogram elfogadásra került, amikor a privatizáció lezárását vette programba a kormány".