Öt feltétellel támogatná a Fidesz az új egészségügyi minisztert

2007.04.21. 11:55
Az egészségügyiminiszter-jelölt hétfői, parlamenti meghallgatása előtt a Fidesz kimondta, hogy milyen feltételekkel támogatná Horváth Ágnes kinevezését. Ezek teljesülésére azonban semmi esély sincs.

A Fidesz öt feltétel teljesülése esetén támogatja Horváth Ágnes új egészségügyi minisztert, mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján.

A Fidesz abban az esetben támogatja az új egészségügyi minisztert, amennyiben a kormány visszavonja a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, felülvizsgálja a kórházbezárásokat, valamint a beutalási rendet és az ágyszámelosztást, illetve letesz a több-biztosítós rendszer bevezetéséről, és abbahagyja a pénzkivonást az egészségügyből, jelentette ki Pesti Imre, aki Horváth Ágnes hétfői bizottsági meghallgatása előtt világossá akarta tenni a Fidesz álláspontját ebben az ügyben.

Annak ellenére, hogy a kormánypártok tervei és programja alapján egészen biztosan kimondható, hogy a Fidesz feltételeinek nem fognak megfeleléni, Pesti Imre azt mondta, nem pesszimista, hiszen a szilárdnak indult egészségügyi reform folyamatosan puhul, sok vita van a koalíciós partnerek között, például a több-biztosítós modellt nem támogatják a szocialisták, de a főváros is sokszor szembement és szembemegy a minisztériummal.

Kijelentette, az elmúlt időszak szörnyű pusztítást jelentett az egészségügyben, olyan káosz alakult ki, amely alapjaiban veszélyezteti a betegellátást.

Az MSZP nevében reagáló Kökény Mihály közölte, nem fognak letérni a kormányprogramban kijelölt útról. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke hozzátette: a szocialisták az egészségügyi reform folytatását, és a korábban kialakult ellentétek kezelését várják Horváth Ágnestől.

A kormányszóvivői iroda szerint a Fidesz "a hálapénzzel finanszírozott egészségügyi rendszer fenntartását követeli, ami tarthatatlan és elfogadhatatlan". A szóvivői iroda közleménye kitér arra, hogy az ellenzéki párt újból bebizonyította: a múlt konzerválásának a pártja, és nem az emberek és a betegek érdekeit, hanem a politikai haszonszerzést tartja szem előtt.