Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A Fidesz leállítaná az állami vagyon privatizációját

2003.06.22. 16:56
A Fidesz felszólítja Medgyessy Pétert és a kormányt, hogy A forint erősödéséig állítsa le az állami vagyon privatizációját. A párt mezőgazdasági kabinetje 30 milliárd forint gyorssegély sürget az aszálykárra. A kihelyezett kecskeméti ülésén volt tisztújítás is, minimális személyi változásokkal. Orbán Viktor nem vett részt a rendezvényen. Az MSZP szerint a Fidesz hadjáratot indított a társadalmi nyugalom ellen.
A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának gazdasági kabinetje felszólítja Medgyessy Péter miniszterelnököt és a kormányt, hogy állítsa le az állami vagyon privatizációját, amíg a forint értéke nem erősödik az elvárt szintre - közölte Áder János frakcióvezető vasárnap Kecskeméten, amikor ismertette a kétnapos kihelyezett ülésén történteket.

A párt mezőgazdasági kabinetje szintén felszólította a kormányt, hogy az agrárválság, valamint az aszály kárainak enyhítésére adjon 30 milliárd forint gyorssegélyt.

"Miközben a magyar mezőgazdaság az elmúlt 13 év legsúlyosabb válságát éli át" a tej-, sertés-, baromfiágazat értékesítési gondjai, továbbá a súlyos aszály miatt, "13 esztendő óta nem volt példa arra, hogy a kormány még részlegesen sem kívánja enyhíteni az elemi csapás okozta károkat" - utalt Németh Imre földművelésügyi miniszter minapi kijelentésére a Fidesz frakcióvezetője.

Pártügyek

Áder János beszámolt arról, hogy a frakció belső szabálya értelmében, miszerint a parlamenti munka után értékelni kell a tisztségviselők munkáját, teljes körű tisztújításra is sor került titkos szavazással a kecskeméti frakcióülésen.

Döntően a korábbi tisztségviselőknek szavazott ismét bizalmat a frakció. Közéjük tartozott Áder János is, akit szintén megerősítettek frakcióvezetői tisztségében.

A személyi változások közé tartozik, hogy Simicskó Istvánt, aki az európai uniós szavazás kapcsán minden tisztségéről lemondott, a frakció ismét a képviselőcsoport helyettes vezetőjévé választotta. Továbbá a parlament előtt hétfőn javaslatot tesznek arra, hogy Simicskó István ismét az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának helyettes elnöke legyen.

Újra kell etikai bizottság

Áder János bejelentette, hogy ismét van etikai bizottsága a frakciónak. Megjegyezve, hogy az elmúlt egy év alatt nem volt szükséges e bizottság működése, közölte: az etikai bizottság elnökévé Kontrát Károlyt választották meg.

Áder János kérdésekre válaszolva kijelentette: "az oktatási törvény módosítását a frakció nem fogja támogatni, azt kifejezetten katasztrofálisnak tartják".

Orbán távol maradt

Tájékoztatott arról, hogy Orbán Viktor, a Szövetség elnöke részint kárpátaljai, részint magyarországi programjai miatt nem tudott részt venni a kecskeméti frakcióülésen.

MSZP: hadjárat a nyugalom ellen
A parlamenti demokrácia félreértése, hogy a Fidesz a saját programját kéri számon a kormányon - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón. Megfogalmazása szerint az ellenzéki párt nem alkalmazkodik a parlamenti demokrácia lényegéhez. Kijelentette: a Fidesz a társadalmi nyugalom ellen indított hadjáratot.

Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára úgy fogalmazott, nincs drámai helyzet a magyar gazdaságban, a költségvetési takarékosság, valamint a forintárfolyam meghatározása a magyar exportőrök és termelők számára kedvezőbb helyzetet teremt. Szöveg

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.